Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 7-8. szám - Kisari István: Bács-Kiskun megye borászata a szocializmus időszakában
98 Általánosan elmondható, hogy a szőlő az ország területének közel 3 %-át jelenti , de népgazdasági jelentősége lényegesen nagyobbnak mondható. A szőlőterületek 85%-a más mezőgazdasági termelésre nem, vagy alig használható. A szőlők egy része alföldi homokterület, más része olyan meredek hegyoldalakon található, ahol más kultúra termesztése nem megvalósítható, a szőlőültetvény viszont eredményesen véd az eróziótól. 1948-ban hirdették meg a szövetkezeti mozgalmat, kevés sikerrel. Csak a teljesen nincstelen szegényparasztok egy része csatlakozott, a tőke és a hozzáértés hiánya miatt nem volt igazán működőképes. Utólag elmondható, hogy rendkívül hibás lépés volt 1949-ben a hegyközségi rendszer megszüntetése.1 1948-ban kez dődött az á llami gazdaságok szervezése, például a helvéciaié, az izsákié vagy a kiskunhalasié. A kecskeméti Borgazdasági Vállalat 1949-ben alakult. Az állami gazdaságok szervezése során kezdetben 22 gazdaság alakult a megyében, majd a korszakra jellemzően 1960–61-ben összevonások történtek, így 12 gazdaság maradt. 1966-ban a nagy területű helvéciait szétdarabolták, egy része az izsáki gazdaság kezelésébe került, és megalakult a Kecskemét-Szikrai Állami Gazdaság. Általános volt, hogy amikor valamely ágazatban problémák jelentkeztek, nem a probléma megoldására tettek intézkedéseket, hanem összevonásokkal vagy szétdarabolással akarták a gondokat orvosolni, általában sikertelenül. Az 1949-es állapot szerint az ország szőlőterülete 232 ezer ha (406 ezer kh) volt. Három nagy szőlőtermő tájegység alakult ki: a Dunántúli-, a Nagyalföld és az Északi- Dombvidék. Az ország 2693 településének határában termesztenek szőlőt ekkoriban, de a terület 562 318 tulajdonos között oszlik meg, tehát az átlagos birtoknagyság 0,72 ha. A szőlőterület 93,2%-a borszőlő, 6,8%-a csemegeszőlő. A borszőlő 60%-a fehérbort adó, 40%-a vörösbort adó fajta. Magas a direkt termő szőlők aránya, 29 ezer ha, azaz 12,7%. 1949-ben a termés 3 millió hl, ez hektáron-1 Az első hegyközségi törvény az 1894. évi hegyközségi törvénnyel született meg. Az 1929. évi XVII. törvény már egy háromszintű szervezetet hozott létre. A törvény kötelezővé tette hegyközség alakítását olyan területen is, ahol legalább 150 kh összefüggő szőlőterület volt. Egyben kötelezték a hegyközségeket a területükön termeszthető fajták meghatározására, valamint ellenőrizniük kellett a törvény rendelkezéseinek betartását. Az 1938. évi XXXI. tc. tovább szigorította a bortermelés feltételeit, a hegyközség megalakítását már 50 kh szőlőterület meglétéhez kötötte, valamint nem tette kötelezővé a szőlőterületek egybefüggőségét, s fellépett a borhamisítások ellen is, központi feladattá téve a kétes minőségű borok kiszűrését. A II. világháborút követő államosítások, a magántulajdon totális felszámolása, a polgári értékrend üldözése, a direkt irányítás, 1948-tól az államosítás, a nyílt törvénysértések és a koncepciós perek időszaka természetesen nem hagyhatta érintetlenül az alapvetően polgári értékeken alapuló, autonóm gazdaszervezeteket, így a hegyközségeket sem. A kollektivizálás megindításával egyidejűleg a kommunista párt igyekezett szűkíteni azoknak a gazdálkodói csoportoknak a termelési lehetőségeit, amelyek nyilvánvalóan nem voltak megnyerhetőek a közös gazdálkodás számára. Ezzel megpecsételődött a kisparaszti mezőgazdaság, amely a világháború után, a földosztással alakult ki. Az 1949. évi 3300/1949. számú kormányrendelet megszüntette a hegyközségeket. A kötelezettségek és a jogok az államkincstárra szálltak. A vagyonátadást a belügyminiszter a 128.410-55-554/1949. IV.3. BM számú rendeletében az alispáni hivatalon keresztül érvényesítette. A hegyközség vagyona a DÉFOSZ (Dolgozó Parasztok és Földmunkások Országos Szövetsége) helyi szervezeteit illette. A vagyontárgyak felhasználásáról a DÉFOSZ főtitkársága, illetve a Földmívelésügyi Minisztérium rendelkezett.)
