Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 7-8. szám - Rigó Róbert: Szakszövetkezetek és szőlőtermesztés a Homokhátságon
84 a térségben, mert a közép- és kisbirtokos paraszti réteg volt a meghatározó. Az innovációban élenjáró kertészeti mintagazdaságokat felparcellázták, az új, néhány holdas gazdák nem megfelelően gondozták a szőlőt és a gyümölcsöst, a kártevők a szomszédos területekre is átterjedtek, így egy év alatt 3200 hold szőlő pusztult ki. Például a város ménteleki részén fekvő – Kláber Mór révén a századfordulón telepített – 500 holdas mintagazdaságból a megszálló szovjet katonák több mint ezer hektoliter bort és naponta 8-10 teherautó szőlőkarót vittek el tüzelni , a környékbeli lakosság az eszközöket és hordókat lopta el, majd 1945-ben a korábban ott dolgozóknak osztottak ki egy-egy hektár szőlőt.3 A módosabb gazdák 1948-tól kuláknak nyilvánítva a rendszer ellenségei lettek, vagy ha kevesebb földjük volt, és nem kerültek kuláklistára, a beszolgáltatás, az adóterhek növelése és a tagosítások kötötték gúzsba őket. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 1953-as adatai szerint Bács-Kiskun megyében 98 ezer katasztrális hold szőlő volt, ennek 40,4 százaléka 1-5 hold méretű paraszti gazdaságok tulajdonában termett (országosan ez az arány csak 13,4%). 1958-ban a megye 120 ezer parasztgazdasága kétharmadának, 80 ezernek volt kisebb-nagyobb szőlőbirtoka, és ezek döntő részben a Homokhátságon voltak.4 Több forrás is arra utal, hogy a téeszek működésével, a földek megmunkálásával, különösen a szőlő és gyümölcsös gondozásával nagyon komoly problémák, elmaradások voltak a Rákosi-korban. Az 1952-ben megszervezett Bács-Kiskunsági Református Egyházmegyében az esperes jelentéseket kért a gyülekezeti lelkészektől, melyekben a téeszesítés előrehaladásáról és ezen folyamatot „támogató munkájukról” kellett beszámolniuk. Ezek a jelentések elég jól bemutatják a korabeli falvak, kisvárosok életét, problémáit, amikből következtetéseket tudunk levonni a Homokhátságon élők téeszhez való viszonyára, korabeli gondolkodásmódjára vonatkozóan. 1955. október 29-én Soltvadkertről dr. Körpöly Kálmán lelkész azt írta, hogy „a nem tsz lakosoktól azt hallja az ember, hogy szép lenne a szövetkezeti mozgalom, ha a szőleiket is ugyanúgy gondoznák, mint a szántóföldjeiket. A soltvadkerti ember szemében ugyanis a munkásságnak a fokmérője az, hogy valaki hogyan gondozza a szőlőjét, és bizony nagyon sok tsz-szőlőt annyira ellepett a gaz, hogy nem lehet látni szőlő-e, vagy parlag-föld. Ezeket a hiányosságokat is mielőbb pótolni kellene, akkor talán a tsz-ek több vonzóerőt gyakorolnának Soltvadkert szorgalmas, munkaszerető népére.” Tiszakécskéről Gara József lelkipásztor az 1955. október 31-én írt beszámolójá ban megállapította, hogy a faluban három III-as típusú és egy I-es típusú téesz működik. „Annak ellenére, hogy ennyi tsz alakult Kécskén, nem lehet azt mon dani, hogy népszerű a közös gazdálkodás gondolata a gazdák között. Mivel itt leginkább gyümölcs- és szőlőtermeléssel foglalkozik a lakosság azt tapasztalom, hogy szántóföldjétől még hajlandó megválni a gazda, de szőlőjétől és gyümölcsösétől nem. Minden tő szőlő és minden gyümölcsfa egy-egy családi ereklyének 3 Rigó 2014, 162–164. 4 Zám 1987, 394–396.
