Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 7-8. szám - Mód László: Szüreti ünnepségek és hagyományok a Duna-Tisza közén
50 egységesnek mondható ünneplési gyakorlatot.1 Végső soron azt a folyamatot sze retnénk vizsgálni, ahogyan egy más kontextusból származó, kitalált hagyományként is definiálható kulturális jelenség utat talált magának a vidéki környezetben, ahol lokális szinten szervesen beépült a mindennapokba. Meggyőződésem, hogy a közösségek részéről ma már fel sem merül, hogy a szüreti bálok és felvonulások ne valamilyen autentikus, „ősi” hagyomány megnyilvánulási formái lennének. Kutatástörténeti előzmények Madarassy László 1929-ben az Ethnographia hasábjain vállalkozott először arra, hogy megpróbálja átfogóan elemezni a szürethez kapcsolódó szokásokat, amelyeket párhuzamba állított az aratóünnepekkel. Meglátása szerint a gabona betakarításához hasonlóan a szőlőtermés szedését is ünnepség zárta le. Saját megfigyeléseire támaszkodva fontosnak tartotta kiemelni azt, hogy az ünnepségek a falvak, városok vendéglőibe és mulatókertjeibe helyeződtek át, s Budapesten is megszokott látványnak számítottak a lóháton száguldozó legények és a magyar ruhát viselő lányokat szállító sráfkocsik.2 A Magyar Néprajzi Lexikonban külön szócikk foglalkozik a szürethez kapcsolódó munkaszokásokkal és ünneplési gyakorlattal, amelyben a szerzők, Kecskés Péter és Ujváry Zoltán azt hangsúlyozták, hogy a 20. században eltérő korú, jellegű és eredetű agrárrítusok, maszkos és dramatikus hagyományok, illetve a céhes élet közösségi megnyilvánulásai ötvöződtek egymással. A z országszerte egységes, a 19–20. század fordulóján miniszteri rendelettel3 szabályozott, azóta többször felújított szokások alapjául a 18–19. századi uradalmi szőlőmunkások ünneplési gyakorlata szolgált, mely a szőlőszedés utolsó napjához kapcsoló dott.4 Ujváry Zoltán 1983-ban megjelent, Játék és maszk című könyvsorozatában részletesen foglalkozott az alakoskodás és a szüreti felvonulás kapcsolatával. Felhívta a figyelmet arra, hogy a szokásokat a magyar nyelvterület számos olyan településén is megtartották, ahol a szőlőkultúra nem bírt különösebb jelentőséggel. Úgy vélte, hogy a nyári és őszi munkákat lezáró, a téli időszakot megelőző, 1 Jelen sorok írója több éve végez terepmunkát Csongrád-Bokroson, ahol 2008 óta elevenítették fel a szüreti felvonulásokat és mulatságokat, amelyeket először az 1920-as évek elején szerveztek meg a helybeli lakosok. A jelenség tágabb kontextusának a megértése céljából más településekre is kiterjesztette kutatásait, amelyek magukban foglalják az írott és vizuális források (fényképek, meghívók) feltárását egyaránt. 2 Madarassy László: Magyar szüreti szokások . In: Ethnographia 1929. XL. évf. 162–167. 3 Erdész Sándor szerint Darányi Ignác egy 1901-ben kibocsájtott körlevélben kérte a nagybirtokosoktól az arató és a szüreti ünnepek felújítását. Kovács Ákos ezzel szemben azt állította, hogy a rendelkezésben nem esik szó utóbbiról. Egyértelműen cáfolja azt, hogy a miniszter akár a szüretet, akár a szüreti mulatságokat bármilyen formában szabályozni, egységesíteni akarta volna. Erdész Sándor: Szüreti népszokások kialakulása a hegyaljai mezővárosokhoz. In: Bencsik János–Viga Gyula (szerk.): A hegyaljai mezővárosok történeti néprajza. A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 22., Miskolc, Hermann Ottó Múzeum, 1988. 86–93.; Kovács Ákos: Szőlőhegytől elszakadva – szüret és hagyomány. In: Magyar Narancs 2008. 41. sz. október 9. (http://magyarnarancs.hu/kepzomuveszet/ szoIohegytol_elszakad-va_-_szuret_es_hagyomany-69610; Letöltés ideje: 2015. 05. 06.) 4 Kecskés Péter–Ujváry Zoltán: Szüret. In: Ortutay Gyula (főszerk.): Magyar Néprajzi Lexikon. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1982. 129–134.
