Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 7-8. szám - Szilágyi Zsolt: Gondolatok az Alföld gazdaságáról és urbanizációjáról (17-19. század)
23 Valószínűleg a 17. századi lehűlés és többletcsapadék indította el azt a földrajzi-környezeti változást, amely jelentősen átalakította az alföldi határhasználati gyakorlatot a század végére. Egyfelől, mivel medencéről van szó, a környező hegyek (vízválasztók) domborzati lefolyásviszonya miatt az Alföldön egyre nagyobb területek, egyre hosszabb ideig kerültek víz alá, ami markáns jelenség, kollektív tapasztalat lehetett (ennek kutatása későbbi felad at). A kiterjedt vízfelszín így még jellemzőbb tájalkotó elemmé vált. Másfelől, a környezeti átalakulás révén az ártéri, nagyállattartó gazdálkodás elterjedtebb lett; növelve ezzel a vízjárta területek gazdasági értékét, potenciálját. A gyeplegelők, kaszálók terjedésével viszont a szántóföldi műveléshez rendelkezésre álló területek szűkülni kezdtek. Emiatt a lakossági gabonaszükséglet (korábbi) kereslet-kínálati egyensúlyának helyi energiákra épülő fenntartása újabb kihívás elé állította az alföldi társadalmakat, és alapvető hatással volt a táj népességszám-változására. Okkal feltételezhető tehát – a hódoltsági viszonyok s egyéb korabeli körülmények mellett –, hogy az éghajlatváltozás nagyobb hatással lehetett a Kárpát-medencei demográfiai folyamatokra, kivált az alföldi lélekszám-alakulásra a 17. században, mint azt bárki is korábban hitte. Ezt az elgondolást erősíti, hogy Európában, ahol nem volt török megszállás, mint az Alföldön (igaz, volt harmincéves háború), nem nőtt számottevően a lakosság a 16–17. században; inkább stagnált, több helyen pedig csökkent is. A Kárpát-medencei népesedési trend a közép- és keleteurópait követte, „nem tér[t] el a régióra jellemző főbb folyamatoktól”. 24 Összességében az éghajlatváltozás közvetve vagy közvetlenül , de minden bizonnyal kedvezőtlen hatással lehetett az alföldi lakosságszám alakulására, miközben az időszakosan vízjárta területek (a gyeplegelők, a kaszálók) terjedésével kedvezően hatott a nagyállattartó gazdálkodásra, a szántóföldi gazdálkodással szemben. A hűvösebb és csapadékosabb éghajlat, a török kori veszteségek mellett, részben tovább csökkentette az alföldi lakosságot, részben e kisebb populáció számára kedvezőbb feltételeket teremtett a vagyonosodáshoz, az alföldi urbanizáció kibontakozásához. Végül , a későbbi folyamatok felől nézve, ez az időszak egyszerre jelenti az Alföld gazdasági-társadalmi transzformációjának egyik fontos „állomását”, és jelenti azt is, hogy a történeti mesternarratívából, de a szépirodalomból25 is jól ismert korabeli, „alföldi tőkefelhalmozás” hátterében nemcsak a kontinentális élelmiszer-szükséglet vagy a 17. század harmadáigközepéig elhúzódó árforradalom 26 sejthető, ahogyan azt rendszerint hangsúlyoz zák, hanem az éghajlatváltozás is. A 15. században kezdődő elpusztásodást felgyorsította a 16. századi török meg szállás. A települések elhagyása, vagyis a belső (táji) vándormozgalom a katonai események mellett, az éghajlatváltozás következményeként is értelmezhető. A művelés alól kieső területeken a klímaváltozás révén kedvezőbb feltételek formálódtak az állattartáshoz . Az alföldi mezővárosok társadalma, vezetése – fel ismerve a lehetőséget – igyekezett ezeket a területeket bérbe venni, bővítve ezzel 24 Ágoston–Oborni 2000: 98. 25 Mikszáth 1910 [1889]. 26 Orosz 2006.
