Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 6. szám - Codău Annamária: "mind fények ők, pirinkó csillagok" (Erdélyi Ágnes: Arckép szavakból. Összegyűjtött írások)
127 évekből hátramaradt költeményekből viszont nagyrészt kikopik ez a tendencia. Az 1940-es években született, a háborús tapasztalatokról, a félelemről és a kilátástalanságról, akár beletörődésről is tanúskodó soraiban – amelyeket érdemes lehet összeolvasni Zoltán Gábor már említett, 1944-es verseket beválogató, azokat esszéisztikusan kommentáló kötetével14 – feltűnő lehet, hogy a (saját) zsidóság(a) helyzetéről nem ír , az inkább a borzalmak egyetemességében sejthető meg nála : „Ifjú vagyok bár, de gyilkos a század, / amelyben élnem kell – ezerkezű / és ezer kezében ezer halál. / Elfáradtam a rettegésbe már, / jobb tán, ha megbarátkozom vele. / Asztalomon egy piros tulipán, / – órákat élsz csak – suttogom neki, / bólint, nevet és nem sápad bele.” (Mint a vének és a virágok..., 1940) Vagy ott az 1943-as Márciusi gyónás: „Reménytelen. Tudd meg, reménytelen / tavasszal is ez a világ / és jóvátehetetlen minden / ami történt, hiába rág / bűnbánat, tettvágy, gondolat, / hiába rügyek, forradalmak, / húsvétok s minden áldozat. / Kedvesem nem tér soha vissza / s a millió holt holt marad.” Utolsó, 1944 februárjára datált Fény című verse szép villanás az élni szeretésről, emelkedettség jellemzi, „ez érzéki világ” minden eleméhez való teljes odafordulás: „mind fények ők, pirinkó csillagok, / és rájuk visszavillan / lelkünk, a rejtező fény, mely elillan, / ha a holt test már fényt / nem közvetít.” Művei ben van még egy fontos, az eddigiekkel szoros összefüggésben ábrázolt témakör: a szerelem, a házasság, a családi elvárások, és mindezek kereszttüzében a dolgozó nő lehetőségei. Töredék, 20 éves leány naplójából című tárcájában közvetlenül fogalmazza meg a fiatal, pályakezdő nő viszonyát a munka világá hoz, annak elidegenítő, mégis szükséges voltához. A Kovácsékban ennél sokré tűbben foglalkoztatják a nők lehetőségei és az erkölcsök változásai. A főszereplő barátnője, Lili mondja ki és elemzi leghatározottabban, hogy a saját lelki és érzéki vágyak megélése miként ütközik a társadalmi elvárásokkal (a „tisztességesség” kritériumai szembemennek a lefojtott ösztönök megélésével, ami önmegtagadással jár, és csak a házasság „szabadíthat fel” ez alól), s hogy ez miért problematikus, miként érvényesít kettős mércét a nőkre és a férfiakra vonatkozóan: „[...] tisztában kell lenned azzal, hogy ezen az igazolványon túl, amely alibit igazol a társadalom előtt... a dolgozó nőnek semmit nem nyújt a házasság kötelességeken kívül.” Ezeket a feszültségeket nemcsak Lili feminista beszéde hangsúlyozza a regényben, Kata szerelmi életében is felszínre törnek, először a Bélával kötött jegyessége felbomlása kapcsán értelmeződik át benne a szerelem fogalma, mely addig a(z anyagi) biztonságot, a jövő elrendezettségét jelentette számára; majd a művész Palival folytatott viszonya során, amikor már dolgozó nőként főként a menedéket, kapaszkodót jelentik számára az együttlétek. De kispolgári neveltetése miatt, vágyai ellenére nem fekszik le Palival, aki pedig nagyon ragaszkodik függetlenségéhez és szabadságához, és kereken kijelenti, hogy Katát nem fogja feleségül venni. A szerelemmel, a „tisztesség” kritériumával és az anyagi stabilitással viaskodó fiatal nők arra jönnek rá, hogy „ [a]hhoz, hogy a társada lom ítélete ellenére, annak minden külső segítsége és védelme nélkül két ember 14 Ezúton is köszönöm Kovács András Ferencnek, hogy figyelmembe ajánlotta e könyvet Erdélyi Ágnes versei kontextusának alaposabb megértéséhez.
