Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)

2021 / 6. szám - Gömöri György: Egy Szász Béla-levél a cenzúráról

92

A könyvkiadásban a Kiadói Főigazgatóság volt illetékes eldönteni, ki és mi adható ki. Ez a tapasztalatom már 1954 utáni. A lektor a kiadó igazgatójához, az igazgató Köpeczihez (az akkori Kiadói Főigazgatóság vezetőjéhez), Köpeczi a KP kulturális osztályához fordult útmutatásért. Ez volt a „chain of command” és ma is ez. Utólagos cenzúra nem volt, csak rekrimináció, vagy nem hozták forgalomba, esetleg kivonták a forgalomból a kifogásolt könyvet. Egyes könyveket oly kis példányszámban jelentettek meg, hogy nem jutott el a nagyközönséghez. Két-három évvel ezelőtt mesélte Kassák, hogy egy régebbi regényét 1000 példányban adták ki (s aztán még a könyvtárak se adták ki olvasásra), Kassák ekkor megkérdezte a kiadó igazgatóját, miért ily kis példányszámban hozták ki könyvét, hiszen erre csak ráfizethetnek. A kiadó igazgatója ezt válaszolta: „Téged ki kell adnunk, de nem olvastatnunk”. Lengyel Balázs több esszét írt, bőven kitelt belőle egy kötetnyi. Szóba is került kiadása. Amikor összegyűjtve és legépelve átadta kéziratát a kiadónak azzal adták vissza neki, hogy nem adhatják ki, mert egyoldalú, hamis képet mutatna, ugyanis Lengyel csak azokról írt

akik érdekelték, és figyelmen kívül hagyta a hivatalos írói protokollt. Ezért egyes személyek mellőzését állásfoglalásnak tekintették a hivatalos protokollal szemben. Kötetét tehát nem adták ki, bár az egyes tanulmányok ellen nem emeltek kifogást.

Nemes Nagy Ágnesnek fordításkötetét hozták ki és ebből az alkalomból az ÉS-ben írt kritikában (már nem emlékszem, ki írta) megemlítették: itt lenne az ideje, hogy önálló kötete is megjelenjék. Verseit publikálják, de talán ugyanaz a helyzet nála is, mint férjénél: egybegyűjtve oppozíciós álláspontra mutatnának – a szocialista realizmussal szemben, ezért nem adják ki. Weöres Sanyi mesélte, hogy (még mielőtt nevetségesen kis példányszámban kihozták a Tűzkút c. kötetét, amit aztán akárcsak Kassákét, nem lehetett megvásárolni könyvkereskedésekben) elküldte kötete anyagát Illés Endrének, aki erre felbiztatta. Néhány hónap múlva kéziratát egy sor írás nélkül (mégcsak egy magyarázkodó telefonbeszélgetésre sem hívták fel) visszakapta – postán. Időközben bizonnyal tapogatóztak a Kiadói Főigazgatóságnál, ez meg a pártnál. Itt döntöttek és Illés restellte ezt Sanyi tudomására hozni. Így működik a cenzúra.

A magam esetéből – bárha nem jelentős – is elmesélek valamit, ami szintén jellemzi a cenzúra útjait. Don Quijote fordításomat új kiadásban láttam viszont a frankfurti könyvvásáron, amikor könyvem megjelent. A magyar pavilonban állították ki, de nem az én nevem alatt jelent meg, bár a szöveg alapos beleolvasás után változatlannak tűnt nekem. Márpedig az ember menten észreveszi, ha szövegén módosítanak. Írtam 9 félórás hangjátékot a Don Quijotéból, amit a rádió még négy év múlva hogy emigráltunk is ismételgetett – de a nevem nélkül. Még humorosabb: Radnótinak van egy nekem ajánlott verse. Amikor börtönben voltam, levették az akkori kiadásról a vers elől az ajánlást. Amikor 1954-ben szabadon bocsátottak, az akkori válogatott kiadásban hozták az ajánlást, lábjegyzettel, ami Radnóti meg szerénységem viszonyát magyarázta. Az 1965 utáni Radnóti-kiadásokból ismét hiányzik az ajánlás. Réz Pál ezzel kapcsolatban azt mondotta – ő szerkesztette mindkét kiadást, hogy az ajánlások jegyzékét be kellett nyújtania a Kiadói Főigazgatóságnak, amely eldöntötte, kinek ajánlhatott Radnóti verset, kinek nem. Ugyanez történt Németh Andor József Attila-életrajzával. Az eredeti, Franciaországban írt verzióban még szerepeltem Attila baráti körében (ez a Csillagban jelent meg folytatásokban), de amikor könyv formájában adták ki Németh Andor munkáját, engem kihúztak, noha akkor még – ha jól emlékszem – le se fogtak. De a pártközpont már tudta, hogy nem vagyok kóser fiú. Réz Pali szerint még Ady ajánlásait is be kellett nyújtani a Kiadói Főigazgatósághoz (ez kb. 3 éve történhetett) és még ezek közül is törölték számos régholt, de kegyben nem álló személynek szánt dedikációit. Az eljárás tehát alig változott a nagy liberalizálódás óta.

Arra nem tudok választ adni, mióta „fektetik” Lengyel Balázs, Ágnes köteteit; Weöres Sándorét kb. 4-5 évig késleltették, annak ellenére, hogy a versek zöme időközben folyó-