Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 6. szám - Orosz István: Emlékek apámról VIII.
78 ellenem kifogása, politikailag azonban igen. Átmentem a minisztériumba Bencédy Jóskához, ő volt akkor a középiskolai főosztály vezetője. Telefonált Waldapfel Eszternek, felelősséget vállalt értem. Így végre meglett a beleegyezés;’61. január 15-ei hatállyal – január 21-ei keltezéssel – tanári besorolással a Katonába helyeztek át függetlenített könyvtárosi teendők ellátására. Behívtak a megyei tanácsra Madarászhoz. Ott volt Elekes, a Katona új igazgatója is. Madarász kikötötte, hogy csak a könyvtár rendezésével, adminisztrációjával foglalkozhatok, kölcsönzéssel nem. A tanulókkal nem érintkezhetek. Ekkor jelent meg – váratlanul – egy bizonyos Kőrösi elvtárs a megyei pártbizottságról, s kijelentette, hogy teljes jogú tanárként irányíthatom a tanulók olvasását. (Valami olyat mondott: „Akinek mi megbocsátottunk, annak megbocsátottunk.”) Megbízólevelet kaptam arra is, hogy segítsem a város iskolai könyvtárainak munkáját. Ki a csoda ez a deus ex machinaként felbukkanó Kőrösi elvtárs? Lapozni kezdem a megyei újságot, s rá is akadok a nevére. Kőrösi Józsefnek hívták, a megyei pártbizottság agit-prop osztályának vezetője volt. Találok egy hírt a Petőfi Népe 1960. október 8-i számá ban arról, hogy előző nap az Árpád moziban az iskolareformról tanácskozott a megyei pártbizottság kulturális vezetősége a minisztérium képviselőivel. A megyei és járási szervek képviselőiből álló delegációt Kőrösi József vezette, a pestiekét pedig dr. Bencédy József, a Művelődési Minisztérium Középfokú Oktatási Főosztályának vezetője. A cikkben ugyan cz-vel és i-vel írták a nevét, de azért biztosan ő volt az, a jeles nyelvész, aki úgy látszik, nem csak a fővárosban segített egykori Eötvös-collegista társán. Apámmal egy évben, 2016-ban halt meg, s nyilván soha nem hozakodott elő vele, hogy Waldapfel Eszter után Kőrösi elvtársnál is szót emelt Orosz Lászlóért. Nagy lendülettel vetettem magamat a könyvtári munkába; volt is teendőm bőven. Új leltárt és katalógust kellett készítenem az akkor kb. 6500 kötetes állományról, át kellett rendeznem a könyveket a numerus currens rendszerből ETO rendszerbe, össze kellett keresgélnem az addig nem a könyvtárban elhelyezett folyóiratokat, s közben biztosítanom kellett, sőt ösztönöznöm a kölcsönzést. Betűrendes és raktári katalógust készítettem, a szakkatalógus megkezdésére csak jóval később került sor. A fűtés rossz volt, a vaskályha hol kibírhatatlan meleget árasztott, hol meg teljesen kihűlt a köves helyiség. Nem nagy szakértelemmel, de lelkesen segített a két harmadikos, Horváth Sándor és Baltás Zsuzsa. Apuval együtt én is könyvtároskodtam. Tanácsát követve átrendeztem a polcomat – az volt az enyém, amelyik most Szepezden van –, igaz, én nem az ETO, vagyis az egyetemes tizedes osztályozás, hanem a nagyságrendi numerus currens szerint rendezgettem őket, ami nagyon tudományosan hangzik, holott csak annyit jelent, hogy a nagyobb könyvek kerültek előre, a kisebbek hátra. A legnagyobb egy háromdimenzióssá „felugró” könyv volt, olyan, amit manapság pop-up könyvnek hívnak. Úgy rémlett, egy képes Gulliver: Gulliver utazásai, Gulliver a törpék közt vagy ilyesmi. Találtam egy fényképet is, amelyen a könyvet nézegetem, hajtogatom. Azt remélve, hátha valaki ráismer, megosztottam a fészbukon, s egy éjszaka alatt megvolt a megfejtés. Vojtěch Kubašta: Gulliver Lilliputban. Még a vele foglalkozó cseh-morva művészettörténész, Marta Sylvestrova (régebben igazi, mostanában inkább már csak fb-barátom) is írt. Kubašta úgy lett a térbeli könyvek első jelentős mestere, hogy építészhivatását föl kellett adnia. Az ötvenes évek Csehszlovákiá ban is azok voltak. Illusztrátornak azért még elmehetett. Világhírű lett. Gulliverje az 1956-os prágai és pozsonyi kiadással egyszerre jelent meg magyarul, a fényképen látható flaneling és kötött mellény alapján arra következtetek, hogy nekem a Jézuska hozta.
