Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 6. szám - Tőzsér Árpád: Hollóid szárnyát hallom suhogni...; Ipse dixit (Naplójegyzetek 2016-17-ből)
58 ség!” A fiatalember elkapta a botot, kirántotta a vénasszony kezéből, s az ülések alá tolta. Valaki közben hívta a kalauzt, az megjelent, nagy nehezen elcsitította a vitát, s megígértette a fiatalemberrel, hogy félóránként, öt-öt percre ablakot nyit. A kalauz elment, s az élet-halál harc a zöldhályogos fiatalember és az asztmás öreg hölgy között folyt tovább. A levegőért és a huzat ellen. Mi pedig, a többiek a fülkében, egész idő alatt hallgattunk, mint a csuka. Nem álltunk sem ide, sem oda. Mikor egzisztenciális érdekek feszülnek egymásnak, nem létezik jó megoldás. Április 28. Felfedeztem hát magamnak (elég későn) Leányfalut is, Móricz Zsigmond, Márai Sándor, Gyulai Pál egykori azilumát. Pontosabban a két utóbbinak csak a bedekkerben találtam leányfalui nyomát, az első nevével viszont lehetetlen nem találkozni a településen. Van Móricz Zs. utca, Móricz Zs.kiállítás, Móricz Zs.-ház. De tartsak sort! Tegnapelőtt könyvbemutatóm volt az Írószövetségben. Az Imágók című új verskötetemről azt hiszem, sikerült elmonda nom, hogy ez is annak az elképzelésemnek része, amely szerint minden szépírónak (legyen az prózaíró, költő vagy kritikus) ajánlatos egyetlen élő, működő szervezetként megélni és a saját eszközeivel (valamint saját élete hozzáadásával) újraírni a világirodalmat. A műsort és beszélgetést vezető Mirtse Zsuzsa vette a lapot, s megjegyezte, hogy ő ennek a folyamatnak a kezdetét 1995-ben, a Leviticus című kötetemben látja, s azóta szinte minden könyvem egy-egy ablak a világirodalomra, világmítoszokra, filozófiákra, történelemre, de ez az „ablak”, mondta, utalva ezzel a Vers ablakán kihajolva című versválogatásomra is, mindig „vers alakú”. – Másnap kivonatoztam, pontosabban „kiHÉVeztem” Szentendrére (életemben most ültem először a HÉV-en, nagyot csalódtam benne: kiderült, hogy ez tulajdonképpen csak egy közönséges motoros vonat). Szentendréről az MTVA kocsija vitt tovább a tetthelyre, az újabb portréfilmem forgatásának színhelyére. (Mért lettem én az utóbbi időben ilyen „divatos téma” a filmesek számára? Mi lehet a háttérben? Gyanús ügy.) – Leányfalu tkp. egyetlen hosszú út a Duna-parton, a Vöröskő-hegyre felfutó kis utcácskákkal. Az egyik ilyen utcácskában van a Horthy-villa (állítólag valamikor Horthy Miklósé, később Kádáré volt), a 20. század húszas éveiben épült, pontosan úgy néz ki, ahogy Verne Gyula Várkastélyát a Kárpátokban elképzeltem, abban folyt a forgatás. Az évszázadosra és romantikusra stilizált falak között olyan hideg volt, hogy kalapban ültem a kamera elé, fedetlen fővel ugyanis azonnal tüsszögni kezdtem. Előttem Szacsvay Lászlóval forgattak, kíváncsi vagyok, tüsszögött-e ő is. Meg arra is kíváncsi lennék, faggatták-e még mindig a szerencsétlenül járt feleségéről. Mindenesetre túl hosszúra nyúlt a forgatása, az én jelenésemre később került sor, kihasználtam az időt, megpróbáltam megkeresni a Móricz-házat. Találtam is egy épületet (a járókelők útbaigazítása alapján), de nem állíthatom, hogy az igazit találtam meg, mert az utcára nyíló kertkapu zárva volt, s ha a házon esetleg van is emléktábla, az utcáról az nem látható. Néztem a nagy, gondozott kertet, s odaképzeltem Móriczot meg Csibét, amint a kertet kapálják. A nagy író ugyanis 1936-tól zöldséget, paprikát, paradicsomot, karalábét termesztett itt (az interneten meg lehet tekinteni egykori árlapját, címe: Móricz Zsigmond kertészete Leányfalun), s ekkor már együtt élt Csibével, akinek a gyerekéről közben kiderült, hogy Móricz az apja.
