Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 6. szám - Horváth Eve: elérni; adagio; ahogyan az állatok örülnek (versek)
26 adagio lassan ürül ki belőlem a családom, mint egy dizájnerdrog. pedig a partinak vége, haza kellene menni, de hova. nézek, akár egy újévi trombita az aluljáróban, szétfröccsent angyal. anyám mikiegeres pólóját vasalom – hordom, pedig nem áll jól a sárga. számban a sírást megelőző fémíz. de konfettik hullnak a plafonról, ismét egy túlvilági este, kitépett papírlapon dülöngélő betűk, amit csak én tudok elolvasni. minden biokémia, tegnap éreznem kellett volna, hogy ma megjön. apám egy koponya. az egerem alatt egy 1948-as „szabad művészet”-kiadvány. rohadnak benne a rajzok, cellában büdös rabok, egymásnak letérdelnek. ó, istenem. ég a szemgolyóm, valaki köszöntőt mond, és koccint. nem velem. pezseg a bőröm, anyám egy szurdok. sötétkék rajongással vetem le magamat róla. macskáim láthatatlan kötélen szaladnak hozzám, apró talpakon utazom, puha, nesztelen delíriumban.
