Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 6. szám - Arnolt Bronnen: A dunai árvíz (Tatár Sándor fordítása)
11 Az árvíz elmosott minden határt. Mindent elárasztott az ár. Bezárta ott azt a kettőt a szobácskába, így elárulta az árulásukat. Ez úgy szíven ütötte Tonit, hogy elakadt a lélegzete. Az ablakra meredt, fölfelé. Kinyílt az ablakocska. Mögötte Mitzi; Toni látta a vértelen arcát, a piros szemét, a csapzott tincsekké összetapadt haját. A lány szája nyitva volt, talán beszélni akart; Toni nem akart hallani semmit. Nem hallani semmit, nem gondolni semmit. Nem tudva, mit is csinál, kívülről figyelte magát, mint egy idegen, amint a csáklyaként használt bottal visszafelé lökdösi a vízen a tutajt, el a háztól, el attól a kettőtől ott, el attól a lánytól. Kerülgette a fakoronákat. Ami alatta volt, gyümölcsöskert volt valaha. Piros cseresznyék és szürkészöld almák néztek föl rá vádlón a víz alól. Ilyen volt az élete is, vízbe fúlt, halott. Egy csupa katasztrófa világ, és ő olyan fáradt volt. Elűzte valami a kovács házától, vagy odavonzotta? Kiáltást hallott. Valami recsegett-ropogott, letört valahonnan, és elúszott az árral: a rozoga lépcső volt az. Meddig állhat ellen az árnak a ház? Nem látta a két bentrekedtet, de egyszerre a tudatáig hatolt: életveszélyben lévő emberek. A ház bármelyik pillanatban összedőlhet, magába zárva, maga alá temetve kettejüket. A Mitzi talán tud úszni egy kicsit. De meddig, hová, és főleg: minek? Mi van, ha egyáltalán nem akar megmenekülni? Gyorsan odacsáklyázta magát a kovács házához, bekiabált, minden erejét megfeszítve belekapaszkodott az első emeleti ablakkeretbe. Mitzi tétován-félénken megjelent a feje fölött az ablakban. Megfogta a lány karját, és egyetlen szó nélkül lehúzta magához. Az üres hordók stabilak voltak, akár öt ember is rájuk állhatott. Hias nem mutatkozott. „Hívd a Hiast!” Mitzi hívta, Hias jött, durcásan, összekarmolt arccal, mögötte a macska ugrott át a hordótutajra. Ellökték magukat, óvatosan, vitették magukat az árral; a kimentettek a deszkákra kuporodva, Toni megint merészen egyensúlyozva. Sekélyebb vizekre értek. Hias leugrott, gyalog gázolt tovább a sáros masszában. „Toni, hadd magyarázzam meg, hogy volt.” „Semmit nem kell megmagyaráznod.” „Hinned kell nekem...” „Hiszek neked.” Reggel nyolc óra tájban elállt az eső. Tíz körül kisütött a nap, s azután egész nap perzselő meleget ontott a párafátylas égről. A Duna lassan visszahúzódott. Ismét előbukkantak a fiatal fák; olyanok voltak, mintha megégtek volna. A fű és a gabona megfulladt a víz alatt. De új gyümölcsöket fog teremni a föld. Tatár Sándor fordítása Arnolt [Arnold] Bronnen (Bécs, 1895 – Kelet-Berlin, 1959) osztrák író, színpadi szerző és rendező. Regényesen fordulatos életébe belefért az I. világháborúban szerzett sebesülés és az azt követő hadifogság csakúgy, mint a hitleri rezsim aktív támogatása (az akkor legmodernebb propagandacsatornákban, a rádióban és a televízióban közreműködve), az antifasiszta ellenállásban való részvétel, Goisern
