Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 5. szám - Bakonyi István: Péntek Imre: Csipetnyi ég
140 Bakonyi István Péntek Imre: Csipetnyi ég Midőn ezt a kötetet jegyzeteltem, tiszta volt az ég a szigligeti strandon. Zöld ágak is virítottak fölöttünk, és árnyékot tartottak fölénk. S hogy miért gondoltam Vörösmartyra, és miért forgattam ki szép szavait, rejtély... Nála nem volt csipetnyi az ég, nála hatalmas romantikus képek bűvölték el az olvasót. Azóta összezsugorodott volna a teremtett világ? Vagy a költői látásmód? Lehet. Egy biztos: Péntek Imre világát finoman jelzi ez a cím. Kicsit talán groteszk is. Ám mindenképpen a kiteljesedő életmű fontos új darabja ez a verseskötet. Pontosabban: nemcsak vers, hanem kispróza, sőt jelenet is van benne. Ez utóbbi a Tojáshegy , ez az abszurd egyfelvonásos. Arra is gondolhat az olvasó, hogy ez a mű esetleg egy készülő dráma előzménye is lehetne. Ízig-vérig mai játék, sok ötlettel és leleménnyel. Egyértelmű, hogy szerzőnk érti a színpadi nyelvet, annak törvényszerűségeit. Itt is jellemzi a nyelvi játék, szinte fürdőzik benne. Persze versikék is beépülnek a szövegbe, erősítvén a csúfondáros és élvezetes kalandot. Tánc és ének fűszerezi a történetet, ami persze nem nevezhető hagyományos értelemben drámai cselekvések sorának. Egyértelmű, hogy olyan szerző alkotása a Tojáshegy, aki elsősorban költő, de ez már megesett másokkal is, Vörösmartytól Weöresig, vagy éppen Kiss Annáig. Hasonló értékek jellemzik a kötetnyitó Horgásztó című kisprózáját is. A háttérben per sze ott van Péntek Imre egyik kedvenc időtöltése is. Azt is mondhatjuk, hogy ez írás egyfajta sajátos, írói „használati utasítás” a horgászni induló embernek, tele szellemességgel. Frappáns befejezése: „... A délután unalmas. Most már csak az alkonyi pontyoknak van esélyük. (Neked kevés)...” S ha a Tojáshegy ben drámai lehetőséget láthatunk, akkor itt meg novellisztikusat. Természetesen a kötetben olvasható művek többsége vers. Új színekkel, formai és tartalmi gazdagsággal. Péntek Imre nem tagadja meg önmagát. Abban sem, hogy a tőle megszokott módon reagál életünk legújabb jelenségeire, és így itt sem marad el az „emlékpróba”, a múló idő okozta pillanatrögzítés. Az emlékezés talán legszebb példája A vén fahíd című költemény. Egy régi emléket, egy hajdani találkozást idéz föl, finom lírával, ezúttal mentesen az iróniától vagy a játékosságtól. Szép befejezése, némi nosztalgiával: „... Azóta eltelt az idő – homályos az emlékek tükre, de ott koppannak lépteink a vén fahídon mindörökre...” Egyfajta „őszike” is ez a vers, benne rejlik a végső nyugalom felé tartó ember korai megnyilvánulása, egy mindmáig élő történet megörökítése.
