Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 5. szám - Fried István: Tandori Dezső „Költészet”-regénye („A költészet-regény, költészet-élés vajon egyáltalán?”)
126 emberit-egyediségeket mutathasson föl. Nem valaminek színe-visszája, amiről szó van. Úgy lehet ígéretesen beszélni, hogy költő és verse mint költészetben/költészet által megvalósuló létezés fogalmazódjék meg. A tárgyi világ eképpen kap helyet. Hagyományt visz tovább, nevesít, hozza be a költészetbe. Tandori Dezső soraival: „Na persze, az írógép is gép./ / Ám együtt él velem, ez is költészeti körülmény.”19 Más ez az „írógép-esztétika”, mint az elődöké, Kosztolányié vagy Máraié; ők a mediális közvetítés új eszközét látták nem csupán eszköznek, olykor önjáró lehetőségnek is, mégis hangsúlyosan a kézírást felváltó, annak emlékét azonban eltörölni nem tudó, jelenségként egzisztáló tényezőnek. Tandori már szerkesztési technikával szembesíti (fejezetzárásul csattan mondata), író és gép egymásra utaltságának grammatikai vonzatával él, az „írógép” poliszemiájával, elemeire bontott formájában válik nemigen félreérthetővé; eképpen demonstrálódik, íróra, gépre egyaránt szükség van, volt, hogy e könyv, melynek címe (hadd ismételjem) ugyancsak összetett szó, megszülethessék. Aligha mellékes az együtt-élés bekomponálása, hiszen a költészet létesülésének többfélék a feltételei, a materialitásra kitekintés tudatosítja a tudott, ám kevésbé emlegetett egyik feltételt. Névsorolvasással folytatom, mely viszonylag kevés meglepetéssel szolgál: Jékely Zoltán, Szép Ernő, Kosztolányi Dezső, József Attila, Pilinszky János, Nemes Nagy Ágnes, Kálnoky László, Szabó Lőrinc, Füst Milán, Dsida Jenő, Berda József, Karinthy Frigyes. Első pillantásra inkább a „hiányzók” okozhatják a rácsodálkozást; a kötet végigolvastán azonban a magyarázó mondatok felvilágosítást adhatnak, egyébként másutt, sok helyen, prózában és versben sok szó esik Adyról, Babitsról, Weöresről és másokról, olyanokról is, akiknek kanonikus helye bizonytalan (mint például Nadányi Zoltánról). A névsor efféle összeszerkesztését az egymás mellé-, egymással szembeállítás, a viszonylag folyamatos, mivel egymást kiegészítő versek elemzése indokolhatja, a kötet „regényisége” azért lehet talán meggyőző, mivel a megszerkesztettség képes elfogadtatni azt, hogy az önleírás ezeket a verseket, költőket és ezt a sorrendet igényli, nem pillanatnyi szeszély, semmiféle külső szempont nem juthat szerephez: a kötet egyes fejezeteiben az előre- és visszautalások segítségével szövődik az értelmezések motivikus hálója. Tandori Dezső szuverén gondolkodó, nem hagyja magát zavartatni kanonizáló előfeltevésektől, megrögzött ítéletektől, jóllehet érzékelhetően tekintettel van korábbi véleményekre,20 ezeket vagy hallgatólago san elfogadja, vagy elutasítja, bár kiindulópontja személyes ugyan, de nem polemizáló. Nem vesz igénybe mást (néhány helyet kivéve), mint amit maga „költészetregényileg” megélt, vagy aminek megélése éppen élethelyzetéből és munkájából következik. Az egyes fejezetekből kiviláglik egy költő-portré lehetősége, nem bizonyosan „az antológia-darabok” révén; az író önnön (jó érzékű) felfedezéseire hagyatkozik. Nem a mindenáron mást mondás vezeti, hanem – ismét leírom – a költészetregény megalkotásának folyamata. Tandori Dezső élettörténetében (jódarabig, aztán kevésbé) Nemes Nagy Ágnesnek van kitüntetett pozíciója21 (egy Tandori és Rilke értekezés nem mellőzhetné a költőnő fordí -19 Tandori, Csodakedd ..., 26–28: Az írógép . Indítása: „Ha az írógépet nem a kéz és a nyomda közti kapcsolatnak látnám, nem merném összehozni ezt a könyvet. (...) Egész életmódom szerves képe az írógép, bár ma kezd elválni a kettő.” Élete utolsó fázisában Tandori már csak kézzel írt. 20 Megidézi Illés Endre Krétarajzok ját, több ízben említi Kellér Andort, Jovánovics György egy tanul mányát, Várady Szabolcsnak övével egybehangzó véleményét, Gábor Miklós Tollal könyvét. 21 Megfontolandó, hogy a költőnő vezette irodalmi szakkört nem látogatta a gimnáziumban, később útja elvált a „Poszt-Újhold-kör”-től, „az utak lassan szétváltak”. „Nemes Nagy Ágnes nekem mindig »a Költő« volt, mindenestül fontos, bár nagy értékrendi különbségtevésekkel aszerint, mire tudtam használni költeményeit.”
