Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 5. szám - S. Nagy Katalin: Géczi János dekollázsairól
84 S. Nagy Katalin Géczi János dekollázsairól Géczi János költő, író, képzőművész, egyetemi oktató, művelődés-, nevelés-, szimbólum- és élettudomány-történeti kutató, több mint félszáz könyv szerzője, folyóiratok, tankönyvek szerkesztője 1954-ben született Monostorpályi községben. A Wikipédia őt is megnevezi a zömében magyarok lakta, református település híres emberei között. Szokatlan módon a falu látványosságainál az értékes és számottevő látnivalók között a jellemző növény- és állatfajokat emelik ki (madarakat, rovarokat, a fekete fenyves erdőt, réti és mocsári virágokat). Meghatározó szerepük lehetett abban, hogy Géczi János a szülőfalujától 23 kilométerre fekvő Debrecenbe járt gimnáziumba és ott érettségizett biológia-kémia tagozatosként, majd a Szegedi Tudományegyetemen szerzett szakbiológus diplomát. Ez a természettudományos szemlélet szépirodalmi írásaiban is meghatározó, különösen esszéiben. 1979-ben Veszprémbe költözött, ahol az Országos Oktatástechnikai Központban tíz évig a biológ ia tantárgy szerkesztője. Élete, munkássága összefonódott a várossal, a Pécsi Tudományegyetem, majd a Pannon Egyetem vezető oktatójaként szerteágazó kutatótevékenysége és rendkívüli mennyiségű hazai és nemzetközi tudományos publikációja mellett egy rendkívül híres kertet is létrehozott, amelynek természetesen történetét is megírta (a Biblia, a muszlim, a középkori, a hazai régi kertek mellett). Évtizedek óta foglalkozik a rózsa kultúratörténetével, 2020 végén jelent meg az Athenaeum Kiadó gondozásában A rózsa labirintusa című – Géczi rózsát illető mentalitástörténeti dolgozatait összegző – egyedülálló műve. Géczi képzőművészeti munkássága némileg háttérbe szorul szerteágazó irodalmi, szerkesztői, tudományos és pedagógiai tevékenysége mellett pedig, ha semmi más területen nem alkotott volna, csupán a képzőművészetben, akkor is figyelemre méltó volna műfaji, stiláris, technikai és szemléletbeli sokfélesége, sokrétűsége. Vizuális munkái közül a leggyakrabban bemutatottak képversei, digitális fotói, kollázsai és dekollázsai, elektrografikái. 1980 óta rendszeresen szerepel kollektív kiállításokon és folyamatosan mutatja be új és még újabb műveit egyéni tárlatain. Leggyakrabban Veszprémben, de Budapesten, Debrecenben, Kaposváron, Szegeden és másutt is, évente több helyszínen. Meglepő viszont, hogy több tucatnyi irodalmi és tudománytörténeti könyve mellett milyen kevés katalógus, képzőművészeti munkásságáról tájékoztató kiadvány jelent meg tőle. Ugyanez mondható el az irodalmi műveit, verseit, esszéit, tanulmányait méltató elismerő elemzések és a képi, vizuális sorozatairól, nagyszámú egyéni kiállításáról szóló kritikák közötti aránytalanságról. Remélhetőleg nem az ásatag, réges-rég idejétmúlt szemlélet húzódik meg e mögött, hogy valaki vagy író, verbálisan megnyilvánuló művész, vagy képeket alkotó vizuális művész. Sajnos ez az előítéletsor tovább folytatható: vagy művész valaki, vagy tudós. Nem kell visszamenni időben a reneszánszig, elég a 20. század elején egymás
