Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 5. szám - Murányi Sándor Olivér: Folyamtánc
36 A mozdulatsor közben nézem, ahogy fiam elkapni igyekszik egy-egy elemet a táncból, miközben önfeledten nevet. Apa és fia együtt járja – a hatalmas víztömeggel, amely Bécsből érkezik, hogy együtt táncoljon velünk. Amikor elfáradok, megállok, kifújom magam, a fiam újra dobálni kezdi a köveket. Egy hajó halad el. – Hajó? – kérdi a fiam. – Hajó – felelem, majd hozzáteszem: – Tudod, kit visz? Borus Demetert, a jeles horgászt, a Dunai Liga bajnokát! Meg van kötözve egy sötétkamrában az alján! A banditák kötözték meg! – Tudom, nem érti a gyerek, ezért inkább hagyom, hadd dobáljon tovább, amíg én elképzelem, hogy Jules Verne regényében itt haladhatott a dereglye az éppen fogságba esett dunai hajóssal, igazi nevén Serge Ladkóval. A fogoly „tökéletesen ismerte a folyam minden hajlatát, és így rájött, hogy most értek ahhoz a kanyarhoz, amelyet a Duna a Pilis hegység lábánál ír le. Nemsokára ismét keleti, majd északi irányban fognak evezni, egészen addig a pontig, ahol aztán a Duna egyenesen délnek kanyarodik, a Balkán-félsziget irányába. (...) Enyhe északi szellő fújt, aminek jó hasznát veszik majd, amikor valamivel Visegrád alatt a Duna megint kanyarodik egyet, és most már déli irányban folyik. (...) Valamivel Vác felett végre bevonhatták az evezőket, és most a vitorlának feszülő széllel a hajó gyorsabban haladt lefelé. Tizenegy óra tájt elhaladtak Szentendre előtt...”2 Révedezésemből az elhaladó hajó hangja hoz vissza a jelenbe. – Mit is keresek itt? – kérdem magamtól, majd választ nem várva félhangosan felelek: – Barátkozni jöttem a folyammal. – Ezzel azonban nincs lezárva az ügy, mert, ahogy a dunai hajós is tovább halad hazája, Bulgária felé, eléri azt a folyamszakaszt, amely felett Erdély, a szülőföldem kezdődik. Erre gondolva újra eszembe jut a szülővárosom, Székelyudvarhely, látom, ahogy gyerekként köveket dobálunk a két öcsémmel a Nagy-Küküllőbe, majd önfeledten szaladunk haza, a Bethlen-negyedbe, ahol gyerekszobánkban a horgászfelszereléseket cserélgetjük egymás között, miközben Apánk a lakásban kialakított fotólaborjában halkan hallgatja a kazettafonból az István, a király t – nehogy a szomszéd is meghallja, mert baj lehet belőle, besúgja, és kijön a szeku. Előttem van a két öcsém horgoknak és pedzőknek örülő arca, valamint a város a folyójával, amely akkor számunkra a világ közepe volt. Hova lett ez a világ? Hova lett a gyerekkorom? Mikor horgászhatunk hárman újra önfeledten? Hiányoznak most ők, akik Londonban azzal nyugtatják magukat, arrafelé nagyobb vizek és nagyobb halak vannak. Tévedtem volna, hogy a folyamhoz jöttem, ahelyett, hogy velük mentem volna, hogy hárman alapítsunk zenekart az angol fővárosban? Most már basszusgitározni is megtanulnék, csak újra együtt pergethessen ragadozóhalakra a zene szüneteiben a három fivér. Nem mentem velük, mégis úgy érzem magam, ahogy a nagyobbik öcsém érezhette magát, amikor gyerekként Stemmer barátommal együtt akartunk indulni a Bethlen-negyedből a Küküllőre 2 Verne , Jules: Le Pilote du Danube – A dunai hajós. Ford. Bartócz Ilona. Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, Budapest, 1982. 144., 156.
