Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 5. szám - Péntek Imre: Ima a végső kegyelemért; A helyzet; Drámai hang; A gőzhajó; Mutatvány (versek)
25 Péntek Imre Ima a végső kegyelemért Látod, barátom, üres az utca, egy-két autó, ha van, a lázas parancsnak engedelmeskedve Maradj otthon, ma mindenki meghúzza magát. A gyerek távoktatással bajmolódik, nem hiába nézi az okos képernyőt, ahonnan órák özöne szállítja az iskolai információt, a megoldásra váró példát, s míg a mama-papa távol, hajtja a kollektív gépszíjat valahol, hogy működjön az ország, legyen meleg, villany, s az üzletekben megannyi áru – ez hát az időnk, a járvány ideje, naponta szembesülünk az újabb és újabb adatokkal, hány fertőzött, kezelt, gyógyult, hánynak tett be a vírus, egy végső rohamra kényszerítve őt, s hánynak adott végső esélyt a kilélegeztetőgép; a szájmaszk, időnk jellegzetes viselete, akaszd csak füledre e komikus kelléket, így leszel jellegzetes alakja az utcafrontnak, már senki sem mosolyog, inkább aggodalmaskodik, és lesi a helyi adatokat (pletykákat) ki honnan és hová került, jobb esetben házi karanténban kapott esélyt, hogy kihúzza a két hetet, míg tünetmentes lesz. Ki küldte ránk e mételyt? Milyen boszorkánykeverék főzte kétes fazekakban az irtózatos kotyvalékot? S ki szabadította ránk a láthatatlanok hadát, hogy a hörgők végsőt hörögjenek a szenvedés stációjában? S hol vannak a siratóasszonyok, a halottkísérő kórusok, milyen plakátra kerül a jajongás eufóriája? Kinek vezényletére harsannak fel a gyászkürtök, s a leintés, a csönd, a végletes, a végleges... A földrészeket összekötő némaság. A rontás angyala szállt fölénk? A végzet eltiportjai támadtak fel ősi sírjukból? Talán az Úr adósságlevelét tépik a telhetetlen szelek, s szórják elrongyolt darabokra? Jöjj barátom, mondd el végső imádat, valamilyen kegyelemért. Hátha megcsikordulnak a pokolbéli fogak, ártatlanságunk védelmében.
