Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 4. szám - Mórocz Gábor: Rendszerkritika? Rendszerapológia? (Szempontok Németh László Utazás című drámájának értelmezéséhez – a mű korabeli recepciójának fényében)
79 hozzátette – nemcsak a saját véleményét, hanem a párt álláspontját is közvetítve (a többes szám első személyű ige használata alighanem erre utal): „Nem bántuk volna, ha elmélyültebben nyúl Forgács alakjához (aki egyébként »fönt« már nem »áll olyan jól«, mint Nagy Pál [a mű öreg tanácselnök figurája – M. G.] hiszi), és egy kicsit jobban éreztette volna annak a küzdelemnek forró és nemes indulatait, amellyel a legjobb kommunisták ma győzelemre viszik a párt politikájának, benne az értelmiségi politikának is új vonalát.”10 Némethtől természetesen mi sem állt távolabb, mint hogy ezt a propagandisztikus ízű „irodalmi” (valójában politikai) programot kötelezőnek ismerje el magára nézve. Azt azonban nem állíthatjuk, hogy drámájából teljes mértékben hiányoztak volna a rendszerapológiaként is felfogható eszmei összetevők. Cs. Szabó László joggal tehette fel a – korántsem szónoki – kérdést: „Hogyan lehetséges, hogy a rendszer vállalta a kockázatot s tűri a pártvezetők meghurcolását nyílt színen, amoralitásuk kiteregetésében?”11 A bíráló szerint az író kritikai atti tűdjét a darab egyik „kulcsmondata” teszi szalonképessé azáltal, hogy a rendszer számára előnyös módon ellentételezi az ironikus bírálat mozzanatát. „Karádi indulatos beszélgetésbe keveredik egy kiábrándult hódolójával. »Ha mindent kivonunk, összeadunk: végül is emelkedik a nemzet«, mondja. »Legalábbis nem merném azt mondani, mint önök, hogy nem emelkedik.«”12 Cs. Szabó emlékeztetett arra, hogy Németh korábban már használta az „emelkedő nemzet” kifejezést – méghozzá egy 1956. november 2-án megjelent cikkében. Akkor kétféle vonatkozásban alkalmazta ezt a jelzős szerkezetet: egyfelől azzal a szellemiséggel hozta szoros összefüggésbe, amely a Horthy-rendszer kedvezőtlen viszonyai között, e körülményekkel szívósan dacolva különleges eredményeket tudott felmutatni a kultúra és a gazdaság területén. Másfelől az 1956. októberi forradalmi események kapcsán írt – nem kevés pátosszal – erkölcsi szempontból emelkedő nemzetről: „Az elmúlt hét azért volt óriási élmény a számomra, mert ez a néhány nap mutatta meg, nemcsak nekem, de az egész világnak, hogy a magyarság erkölcsileg mekkorát emelkedett.”13 Cs. Szabó mélységes csalódottsággal, keserűséggel vette tudomásul, hogy a „szinte megszentelt két szót Karádi ajkán Németh László most az új Bachrendszerre [vagyis a lassan konszolidálódó Kádár-rendszerre – M. G.] alkalmazza.”14 A kritikus explicit módon nem nevezte árulásnak Németh gesztusát. Az író tehát erőteljesen túlzott, amikor 1965-ben, Negyven év című – saját pályáját mérlegre tevő – nagyesszéjében, burkoltan Cs. Szabóra (is) utalva megjegyezte: „[...] a disszidens írók [...], élükön a legelőkelőbbek, sorra felvonultak [az Utazás megjelenését követően – M. G.], hogy az árulás bélyegét rám süssék.”15 Cs. 10 Uo . 11 Cs. Szabó László: Az Utazás , i. m. , 323. 12 Uo. 13 Németh László: Emelkedő nemzet , Irodalmi Újság, 1956. november 2., 1. 14 Cs. Szabó László: Az Utazás , i. m. , 323. 15 Németh László: Negyven év = Uő : Negyven év , Budapest, Magvető és Szépirodalmi Könyvkiadó, 1974, 56.
