Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 4. szám - Bálint Ágnes: A mester–tanítvány kapcsolat eltérő értelmezései Babits Mihály és Németh László feleselő regényeiben
53 hetetlen a tanítványban eleve meglévő lehetőségek kiteljesítéséhez. A mesterek puszta megjelenése a gyermekük életében újraértelmezi, redukálja a vér szerinti apák szerepkörét, ezért a két fél egymás riválisa. Az apa átengedi, majd visszaveszi a fiát, a mester meghívja, majd elengedi a tanítványát: ami az egyiknek érzelmi veszteség, a másiknak nyereség. Timárnak kezdetben könnyű dolga van, mert Pistának az életében nincs olyan felnőtt, akitől őt el kell hódítania. Apja helyett apjává lehet, mégpedig a lehető legkényelmesebben, ugyanis a gondozási teendőket sikeresen áthárítja a Bögözi családra. Annak a lehetősége azonban, hogy a biológiai apa felbukkan, mindig ott van a levegőben, és Timár előre retteg ismeretlen riválisától. Az apa, Vitányi Vilmos alakja a regényben érzékletesen kidolgozott. Babits jellemzése nem hízelgő: az életművész Vitányi viselkedése alakoskodó, tiszteletadása nem mentes a gúnytól, humora bántó, mentegetőzése valójában dicsekvés. Timár ellenpontjaként vallásossága hiteltelen, moralitása megkérdőjelezhető, műveltsége felszínes.38 Provokatív módon mindent, ami Timárnak kedves, a fonákjánál ragad meg: Ágostonnal kapcsolatban a törvénytelen fiú, Adeodatus jut eszébe, Jeromos közismert szólását meghamisítja, Ovidius szavait kiforgatja,39 úgy, hogy mindezek lehetőleg őt igazolják. Vitányit nem az apai érzés felébredé se, inkább valami ötletszerűség hajtja Sótra, és valójában nem is eltökélt abban, hogy magához veszi a fiút. Pistára bízza a menni vagy maradni kérdés eldöntését. A kamaszfiú számára a tágasabb világ megismerésével kecsegtető új perspektíva vonzóbb, mint a már amúgy is szűkösnek érzett szerzetesi horizont. Vitányi tehát „visszaveszi” a fiát a mestertől, hogy aztán egy bizonytalan kimenetelű beavatási kísérlet alanyaként használja a maga szórakoztatására. Tanítvány híján a mester nem mester többé. Timár vesztesége nemcsak érzelmi, hanem identitását érintő is. Személyiségének növekedési lehetősége előtt egy út véglegesen lezárul, egy másik viszont megnyílik. Timár, aki megízlelte a növekedést, most már nem adja alább a szentek kiteljesedésénél. Ehhez azonban egy nála nagyobb Mester vezetése alatt neki kell tanítvánnyá válnia. Jó Péter szerencsésebbnek mondható apa dolgában, bár ez megítélés kérdése. Jó István mintha a középkorból itt maradt figura volna: életmódja, gondolkodása, értékrendje egy archaikus világot konzervál és teremt újra, amelyben nincs helye változásnak, növekedésnek, egyéni ambíciónak. Házában hatékonyan megszervezi az övéi életét, de fogalma sincs arról, hogy hol tart és hogyan működik a világ a falu határain kívül. A maga nagyon szűk perspektíváját abszolutizálja és kínálja a nála sokkal ambiciózusabb fiának, aki kétségbeesetten keresi a kerülőutas megoldásokat. Az apa hatalma megnyomorító: felesége, gyerekei, szolgái nemcsak megkérdőjelezni nem merik a döntéseit, de megkérdezni sem azok 38 Ignotus magára ismert Vitányi alakjában, és megsértődött Babitsra: „Van e regénynek egy figurája, egy zsidó aforizma-író, Vitányi nevű, ki kacérkodik a katholicizmussal s általában kacér s magakellető egyéniség. Van ez embernek egy-két adata, mely egyenesen az én életemből vétetett, – én talán tragikumot s áldozatot tudok megettük, de kifelé látszódhattak így. A figura inkább érdekes, mint becses vagy jóleső, s akit tükröz, nem teszi tükrébe. Mindenfelé énrám ismertek benne, én magam is...” Ignotus, Teremtő indiskréció , Nyugat, 1927/4. sz. 39 Ld. Sipo s, 2016.
