Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 3. szám - Vida Kamilla: „A hagyomány hamis, a lázadás parodisztikus” (Purosz Leonidasz: Egy férfi sosem adja fel)
116 hang megalkotásán dolgozik, az úgynevezett férfiidentitás aktuális megfogalmazására törekszik, ám megvalósulásában sokszor lesz inkább nosztalgikus és infantilis, mint progresszív. Jó példa erre a Tisztuló férfi jegyzete , amelynek hibája, hogy egyfelől izzadtságszagú, gyerekes dicsekvésnek tűnik – ami azáltal próbál reflektált lenni, hogy közben szánalmasnak is láttatja magát –, másfelől pedig kevéssé komolyan vehető provokációként hat (leltárt készít a beszélő azokról a nőkről, akikkel életében lefeküdt). „Éltemben lefeküdtem harminchárom nővel. / Orgazmusig tizennégy jutott. Három sírt. / Az ablakhoz mentem, és elnevettem magam. / Kettővel járni kezdtünk később, / négy más fiúval járt”. ( Tisztuló férfi jegyzete ) Az Egy férfi sosem hagyja félbe meglehetősen egyszerű és egységes nyelven íródott, ami olykor előnyére válik, bár sokszor túl kevésnek is bizonyul a mármár prózai hang, mivel szorosan értett (költészet)nyelvi téteket nem kockáztat. A Reggeliző férfi jegyzeté hez, ami a kötet egyik jobban sikerült darabja, például jól passzol ez a puritánság, logikusan következik ez a vers „jegyzet” formájából is. „Reggelizni: ritkán, / sétálni: tempósan, / vonatozni: egyedül. / Ülni más városokban is. / Terveket szőni: / állatkert, El Camino, világbajnoki döntő.” ( Reggeliző férfi jegyzete ) Ezzel szemben a Béka című verset kifejezetten alulírottnak érzem, az elbeszélni akart történet, a tartalmi feszültség megkívánna egy burjánzóbb, kevésbé minimalista betétekre épülő nyelvet. Pedig egy fontos, a társadalom által tabusított kérdésben próbálja keresni a válaszokat a vers: a szexben megjelenő élvezeti célokat szolgáló erőszak mibenlétét (és érintve annak társadalmi hatásait) vizsgálja. „Az erőszak olyan, mint a lassan melegített víz: / a béka észre sem veszi, hogy megfő, / idéztem politikai összefüggésben. / Így van, mondta szomorúság nélkül. / Engem is csak egyszer kellett kérni, // soha nem beszélgettünk a szexről. / Kirándultunk, tanultunk és főztünk, / néha megjelentünk nyilvánosan is. / Fantáziánk közös, sötét titok maradt, / pedig semmi fantáziánk nem volt.” ( Béka) Kiemelkedő verse a kötetnek a Mi, akik autókulccsal rendelkezünk , amely jól ábrá zolja a „me too” kampánnyal szemben felvetődő kételyeket és kérdéseket. Habár mind gondolatilag, mind tematikailag lehetett volna még tágítani a vers horizontját, néhány leegyszerűsítő megoldás agyoncsapja a verset: „Mi, akiket megüt nek, de felállunk, / mi, akik nem szeretünk se árulkodni, / se sírni, mi, akik visszaütünk – / most kisebbség vagyunk. / Tehát ilyen kisebbségben lenni.” ( Mi, akik autókulccsal rendelkezünk) A kötet legjobb verse pedig a Játék , amely szépen ragadja meg a (fiú) gyerekkor illúzióinak elvesztését, pedig alapvetően egyszerű metaforának tűnik a játékszer alkoholnak való megfeleltetése, mégis működik. „Játszani próbál négyöt húszéves / kamasz, de nem emlékszik, hogy kell. / Mikor is kezdtünk, motyogja D., / ötkor, koccint vele Á., és közben / újra bújócskázni akarnak.” ( Játék ) A Drága Kishúgom és Anya esetében érződik, hogy a kötet „nagy verse” akar lenni, ám talán ennél a szövegnél látható legjobban, miként nyomja agyon az egyébként ötletes szöveget a „posztalanyiság” és a „hetven százalékos igazság” koncepciója. Nem az a probléma, hogy egyik karakter sem kedvelhető, és egyiküknek sincs „igaza”, hanem
