Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 3. szám - Szántai Márk: Falureprezentáció Oravecz Imre prózájában
68 ugyanis nemcsak a haladás szolgálatába lép, de ezzel együtt a falu addig létező, megszokott formájának felszámolását is elősegíti. A falu mint településforma innen nézve sohasem lehet kompatibilis a társadalmi és technikai fejlődéssel, mert a kívülről jövő hatások térhódításának való ellenállása marginalizálódást, alávetett státust eredményez, lépéstartása pedig önnön megszüntetésének szolgálatába lép. A jellemzően atipikus figurákat felvonultató regény az Árvai család történetének krónikája, akik különböző módokon, apró lépésekben, de mindig a hagyományos faluközösség íratlan szabályainak megbontására tettek kísérletet, amelynek betetőzése a regény végi kivándorlástörténetben ragadható meg leginkább. Oravecz narrátora a faluról leginkább mint a változatlanság, a ciklikus-mitikus idő helyéről beszél, ezt a látszólagos mozdulatlanságot az évszázadokon keresztül változatlan földrajzi nevek és természeti környezet körforgása szavatolja. Ebbe a mozdulatlan állandóságba érkeznek azok a változások, amelyek az öröklési rend megbontása, vagy éppen a technikai innovációk mindennapokba emelése révén gyökeresen átformálják a falu képét. A hagyományos falu megszűnésének okaként azonban nem kizárólag a kívülről jövő hatások jelölhetők meg. A regény narrációja rámutat, hogy a hagyományos paraszti társadalom működése, a tradíciók fenntartása (így a sokgyerekes családmodell) önmagában is előrevetíti a falupusztulást. A sok gyermek között felosztandó örökség azért válik problematikussá, mert a nagycsalád kötelékeit lazítani szándékozó, önálló életre vágyó fiatalok számára a birtok felaprózása, vagy az elvándorlás jelent alternatívát, azonban egyik megoldás sem a falu organikus egységként történő megmaradását szolgálja. A birtokaprózódás az életképes gazdálkodást veszélyezteti, a fiatalok el- és kivándorlása pedig munkaerőhiányt okoz és a tradíciók megszakadását eredményezi. Ismeretesek természetesen a néprajzi szakirodalom azon passzusai is, amelyek egy másik, ezzel ellentétes folyamatról, a paraszti társadalom nagycsaládos modelljével szemben megfogalmazódó, a huszadik század húszas-harmincas éveiben nagy sajtóvisszhangot kiváltó „egykézésekről” és azok negatív következményeiről, egész térségek pusztulásáról, elnéptelenedéséről adnak számot. Az „egykézés” kérdése, amely az Oravecz-művekben tematizált észak-magyarországi térséggel szemben inkább a Dél-Dunántúlon jelentkezett, az irodalmi élet berkein belül is nagy hullámokat vetett, a kérdés foglalkoztatta többek között Illyés Gyulát, Kodolányi Jánost, vagy éppen Móricz Zsigmondot – Móriczot olyannyira, hogy regényt is tervezett írni róla.3 E jelenségek alapján az látszik körvonalazódni, hogy mind a hagyományos paraszti társadalom fenntartása (tehát a nagycsaládos modell továbbvitele), mind az ennek ellenében megvalósuló „egykézés” hosszabb vagy rövidebb távon, de a falupusztuláshoz, az addigi viszonyok radikális átrendeződéséhez vezet. A regény által is sugalmazott állítás végső soron tehát az, hogy a paraszti kultúra felbomlása, a hagyományos falu megszűnése olyan, elsődlegesen társadalmi probléma, amely a paraszti világ belső berendezkedésében gyökerezik, és amelyet a technikai vívmányok, a kívülről betörő modernitás megjelenése csak felgyor síthatott. Találunk továbbá az Ondrok gödré ben olyan szöveghelyeket is, amelyek az Árvai család példáján keresztül az egyének szintjén megmutatkozó kívülállást leplezik le. Ilyen kitüntetett pontja az első regénynek a gombaszedés, valamint az ehhez szorosan kapcsolódó szemlélődés és természetben való megmerítkezés kontemplatív aktusa. Mindez a falu szokásrendje felől nézve idegen, nehezen értelmezhető elfoglaltság, kizárólag a még vagy már nem gazdálkodók (gyerekek, öregek) és az alacsonyabb sorban élők (szegények, cigányok) 3 Szilágyi Zsófia, Móricz Zsigmond , Kalligram, Bp., 2013, 446.
