Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 3. szám - Magyar Miklós: Hol van már a tavalyi hó?
57 A szerző eszmefuttatásának konklúziója: „Egyszóval, a Balladának mindezidáig fel nem tárt optikai és plasztikus vonásai vannak.” A „Hol van a tavalyi hó” természetesen metafizikai kérdés – mondja Verhuyck – ám nem metaforikus, mivel a valóságban gyökerezik. Villon láthatta, akár meg is tapinthatta azokat a hószobrokat, amik aztán elolvadtak, eltűntek: „Villon nem csupán azt kérdezi, hol vannak az elhunyt hölgyek, hanem azt is, hogy hol vannak a hófigurák.” Paul Verhuyck még merészebb hipotézise szerint Blanche (Blanka) királynő, Szent Lajos király lánya, akit Villon a szirénekhez hasonlít, és jelentése fehér, utalás lenne a „hókirálynőre”. Tanulmányában Paul Verhuyck továbbra is szabadjára engedi fantáziáját, amikor Villon másik két balladáját is a téllel hozza kapcsolatba. A Ballada a hajdani idők dámáiról tripti chont alkot a La Ballade des seigneurs du temps jadis (Ének hajdanvaló urakról) és a La Ballade en vieux langage françois (Ének eleink beszéde szerint) című balladákkal. Az Ének hajdanvaló urakról című vers refrénje: „De hős Nagy Károly hova lett?” . Verhuyck azt a tényt, hogy Nagy Károlyt, a párizsi egyetem védőszentjét a tél közepén, január 28-án ünneplik, úgy értelmezi, hogy a ballada „egy naptári utalást tartalmazhat”, tehát ez lenne a kapocs a triptichon első balladájával. Az erőltetett párhuzam helyett említsük meg, hogy a szakirodalom szerint Villon akkor írta az Ének hajdanvaló urakról című verset, amikor 1461-es év nyarán Meung-sur-Loire-ban Orléans püspöke, Thibaud d’Aussigny börtönbe záratta és megkínoztatta. Ekkor jutottak eszébe az elhunyt történelmi személyek. A harmadik balladát, az Ének eleink beszéde szerint címűt oly módon kapcsolja a szerző az elsőhöz, hogy „a téli szél, ami az olvadás kísérője, elolvasztja, elfújja a hószobrokat.” Itt is van ennél hitelesebb magyarázat. A vers, akárcsak a megelőző Ének hajdanvaló urakról , az elmúlást választja témájául. Ebben Villon ófrancia nyelven ír a múló időről. Kikre kérdez ebben a versben? Kik a múlt nagyjai, akiket ’elsepert a szél’? A fehér palástú pápa, Bizánc császára, a frankok királya. A költő az ajánlásban összegzi az intést: Ahány Hertzeg, mind vesztit érzi, Elpusztul sorban az, ki él. Mit használ sírni-ríni néki? Tsak elseper mindent a szél. (Mészöly Dezső fordítása) Paul Verhuyck így fejezi be tanulmányát: „Villon ott és akkor valóban látott ilyen vagy olyan hófigurát? Erre nem tudnék válaszolni, de mivel a hószobrok léteztek, hinnem kell a legmeggyőzőbb érveknek: a hó szó és magának Villonnak a neve.” Ezzel a cikk írója maga is bevallja, hogy mindaz, amit hosszasan bizonyítgatott, nem más, mint egy hipotézis. Az általa „a legmeggyőzőbb érveknek” tartottak pedig semmit sem bizonyítanak. A Hol van már a tavalyi hó? Villon nyomán lépten-nyomon feltűnik az irodalomban. Többek között François Rabelais a Pantagruel ben, Cervantes a Don Quijoté ban idézi Villon híres refrénjét. A Villonra és a tavalyi hóra való megemlékezések közül az egyik legszebb Juhász Gyula Ódon balladá ja : A kocsma pállott, kék ködében Lócán ül Villon és dalol, Veszett láng villog a szemében S visszás hang kél a húr alól: „Múlandó minden e vidéken, Elrothad mind, ki szép, ki jó. Szeme agát volt, haja ében,
