Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 3. szám - Orosz István: Emlékek apámról V.
44 meg, ha Győrben járok, mindig meggyújtok egy gyertyát boldog Apor Vilmos püspök úr márványszarkofágján. Amíg megírtam az „anyu” című bekezdéseket, meghozta a futár az Igor t. Most be kell látnod, olvasóm, aki eddig csak anyám és apám történetén hatódtál meg, hogy nekem is jár elismerés. Nem is kicsi. Anton Szemjonovics Makarenko Igor és társai című könyvét olvasom. Fordította Lányi Sarolta. 483 oldal! Brrr! Biztos vagyok benne, hogy az elmúlt fél évszázad során senki nem vette kézbe Magyarországon. Gyanítom, máshol sem. A homoszovjetikusz kinevelésének pedagógiai alapelveit lefektető, és leginkább a „makarenkói pofon” szókapcsolat révén elhíresült tanférfiú alapművével azért kell tisztába jönnöm, mert apám a Memoár jában ír róla. Tanárok meg újságírók közreműködésével irodalmi törvényszéki tárgyalásra került sor a Városháza dísztermében, népes közönség előtt. Majoros József volt az ügyész, a vádlott Makarenko Igor és társai című műve. Én a vád tanújaként szerepeltem. A közönség többsége láthatóan és hallhatóan velünk értett egyet, a bíróság azonban elutasította a vádat, s bennünket a könyv újraolvasására ítélt. Megtalálom az esemény beharangozóját a Délpestmegyei Népújságban, majd a teljes kolumnás beszámolót a Kecskeméti Lapok június 16-i számában. A Katona József Társaság, a Magyar–Szovjet Társaság és a Pedagógusok Szakszervezete által fölállított irodalmi ítélőszék előtt ügyész és védő közreműködésével, mentő és terhelő tanúk felsorakoztatásával politikai, pedagógiai, etikai és esztétikai szempontok szerint vizsgáztatták a könyvet. Már abból is sejthető, nagy port vert föl a dolog, hogy a törvényszéket a polgármester nyitotta meg, hogy „hatalmas érdeklődés mellett zajlott”, és hogy közkívánatra meg kellett ismételni. Az azonban, hogy a Katona József Társaság „utolsó dobása” volt a Makarenko-skandalum, mindent elárul. Bár talán nem lett kimondva, hogy az „igorozás” miatt történt a feloszlatás (hivatalosan úgy mondták, be lett olvasztva a Magyar–Szovjet Baráti Társaságba), elég könnyű kikövetkeztetni abból, hogy 1955-ben, amikor a politikai enyhülést kihasználva újraindulhatott a Katona József Társaság, a régi-új elnök – az egykori polgármester – Tóth László a Bácskiskunmegyei Népújság ba írt köszöntőjében ( Nagy út előtt) a megszüntetés előtti utolsó jelentős eseményként hivatkozott rá. Az „irodalmi törvényszék” műfaja nem volt ismeretlen jelenség akkoriban, legföljebb az kelthetett meglepetést, hogy pont Makarenko elvtárssal mernek ujjat húzni a tréfás kedvű tanár urak. Az esemény színpadias külsőségeinek kialakult rendje volt: muskátlival díszített, s vörössel bevont asztalok, az asztalokon táblácskák mutatták, hol foglal helyet a védő, a vádló, s hova állhatnak a tanúk. A külső szemlélő ártatlan szórakozásként, politikai pikantériát ugyan tartogató, ám lényegében veszélytelen játékként élvezhette az irodalmi ítélőszékeket, habár hamarosan megfagyott köröttük a levegő. Meglepő aktualitást adott (noha a politika bugyraiban jártas kutatók tán nem mondanák teljesen váratlannak) a kecskeméti törvényszéki játéknak és hasonmásainak a három hónap múlva kezdődő Rajk-per (1949. szeptember 16–24.), ami ráadásul teátrális külsőségeiben is mintha az „irodalmi törvényszékeket” utánozta volna. Divatszó manapság az „érzékenyítés”, nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy a negyvenes évek második felében zajló „irodalmi törvényszékek” vajon nem a kirakatperek „érzékenyítő” előjátékai voltak-e, tudatos vagy tudattalan hatásukkal készítve elő a normálistól eltérő, a politikai koncepciót minden más fölé emelő ítélkezés elfogadását. A leghíresebb koncepciós per ,,rendezője”, Rákosi Mátyás hasonlóan osztogatta a szerepeket, ahogy az irodalmi játékperekben szokás volt, ugyanúgy adta az instrukciókat, a tárgyalás lefolyását is előre megtervezte, ráadásul nemcsak a beszédek, hanem a szünetek időtartamára is volt gondja. A mozdulatokra, a taglejtésekre, a részletekre. Még a véletlen elszólásokat is előre kita-
