Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 3. szám - Géczi János: 57.
27 – De. Én semmit sem tudok arról, hogy a két katonai szolgálat közötti időben valójában miből éltünk. Csak annyit, hogy dolgozik, a kínálat és a kereslet között építi ki a kapcsolatokat. A Horváth Mihály téri Szent József-templom harangjai megszólalnak. Aztán a jezsuiták Jézus Szíve templomáé is, a Mária utcából. Harmadikként pedig a Szent Rókus-kápolna kisharangjának a hangja csatlakozik hozzájuk. De együtt sem oly hangosak, hogy elnyomják a tengert csapkodó evező perlekedését. – Egy gyilkost kell tehát keresnem. Vagyis azt, aki képes gyilkolni. KisAjazt azonban ezt, a kijelentés váratlanul éri és mellen csapja. Egy ilyen állítást nem visel el. Rámered Judithra, elkapja a kezéből a tenyerét és fölpattan. Fulladozik a megrökönyödéstől, Judith figyelmesen nézi a száját, a homlokon kidülledő vérereket, a remegő orrcimpát, és érzi azt a szagot, ami a megdühödt emberek sajátsága. Tudja, hogy nagyon nagyot vét. S tudja, hogy nem képes a helyzetet kezelni. A fiú rátámaszkodik az asztalra, majd ellöki tőle magát. Benyúl a zsebébe, egy köteg papírpénzt húz elő, s a markát az asztal lapja fölött kinyitja. Hullnak a bankók, százasok, ötszázasok, ezresek, ötezresek és tízezresek, számolatlanul. KisAjaz inge alatt darazsak mászkálnak. A fiú dühének tüzét Judith nagyobbra lobbantja. – Nem azt mondta, hogy az apja meggyilkolta az örmény származású katonatársát? – Nem ugyanaz valakit megölni és meggyilkolni. Ölni olykor kell. Gyilkolni tilos. Erre Judith nem tud mit válaszolni. Lehet, hogy nem értik egymást? Lehet, hogy másról beszélnek? Ráadásul a templomi harangok, s éppen egyszerre, abbahagyják a kongást, s a tenger verésének a hangja erősebbé válik. Judith annyit tud, hogy egy ember pusztult el, kisAjaz pedig, hogy egyetlen örmény, dehogy örmény, csupán egy rövid életre született bárki halt meg. KisAjaz el sem köszön, kivágódik az utcára. A nyitva maradt ajtóban rögvest megjelenik a mára rendelt első páciens, keszeg arcú, aggodalmas tekintetű asszony, akinek megoldhatatlannak tűnik az élete. A férje kártyázik, s ha veszt, a kurvájához jár aludni, mert szégyelli, hogy kisemmizték. A gyerekkel nem törődik, csak ha józan. Amúgy a története ugyanaz, mint megannyi józsefvárosi asszonyé, akik a város által kiutalt bérlakásokban élnek, ahol a lakásban nincs WC, a folyosó végére kell járni szarni, a közös budiba, s jó, hogy a konyhai csapba bele lehet vizelni, ha éjjel rájön a férfiemberre a szükség. A nők vagy vödörbe eresztik, vagy a függőfolyosót megjárva mennek a húgyhólyagjukat kiüríteni. Az asszonynak szerencsét jósol, s majdhogynem kituszkolja a jósdából. Judith gondolatai továbbra is kisAjaznál járnak. Éppen csak átfutotta a kisAjaz tenyerébe írt históriát. Egyetlen olyan történetre sem akad, amelyet korábban ne olvasott volna el, s egyikben sem vesz észre változást – kivéve ezt a jermásat. A történetek ugyanolyanok maradtak, amilyenként korábban megismerte. Aztán egy papírlapot fektet maga elé, lesimítja, s a betűket megfontoltan formázva ír. Kényelmetlenül érzi magát a helyzetben, érkezéskor ringatózik a két lábán, illetve szélesek a grimaszai. A megszólalásakor kényelmet hozó gesztusai vannak, például az orr piszkálása, illetve ahogy látványosan nem tud mit kezdeni
