Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 3. szám - Vári Attila: Harmatpont-ember
15 „Akkor is potyognak a nézők könnyei, ha komédiázik, amikor már arcuk merevgörcsöt kapott, s rekeszizom-fájdalmat éreznek a féktelen kacagás miatt, amit néha egyetlen gesztusa, máskor pedig azok a reakciói váltanak ki, amivel lereagálja partnereit. De akkor is könnyekre fakasztja a nézőket, amikor még meg sem történt a dramaturgia szerinti tragédia, s ő, az amúgy semlegesen elmondandót úgy hangszereli, hogy megelőlegezve vele a készülő drámai végkifejletet, a gyengébb idegzetű nézőkből szinte kirobbantja sírást.” Írta rólad. „Csupán csak látok és érzek, és nincsenek mondataim”, gondoltad, s így nem is fogalmazhattad volna meg egy értelmetlennek tűnő meghatározásban, hogy harmatpont-embernek nevezd magad. Pedig harmatpont-ember lettél. Hajnalban indultál, s érdekelni kezdett vizesen csillogó cipőd miatt, hogy mikor hull az a harmat, ami néha már a kezdéskor is belepi a növényeket, máskor szinte csak akkor jelenik meg, amikor már fél ötkor végeztél a munkáddal. Érdekelt, mert sehol sem láttál magyarázatot, nem olyan volt, mint a naptárban feltüntetett napkelte, napnyugta, holdkelte, holdnyugta. Sehol nem írták, hogy három óra három perckor leszáll a harmat. Az volt az érzésed, hogy ha semmi máshoz már nincs is közöd, de valahogy te vagy az oka az olykor gyenge esővel is felérő harmatnak. Te vagy a harmatpont. Hiszen miattad könnyezik hajnalonként az anyád is. Apád régi lexikonjában rákerestél a harmatra, aztán az interneten is, és ott hallottál, olvastál először a harmatpontról. „A harmatpont a levegőnek az a hőmérséklete, amelyen az adott nedvességtartalmú levegő a páratartalomra nézve telítetté válik. A harmatpontnál alacsonyabb hőmérsékleten megindul a víztartalom kicsapódása.” Cipőd orrát figyelted, hogy nedves-e olyankor, amikor átvágsz a lakótelep füvén, mert észrevetted, hogy a lakásokban tartott kutyák, valamilyen különleges adottságuk miatt, érzékenyek a harmatpontra. Ilyenkor, minden ok nélkül csaholni kezdenek, ingerlékenyebbé válnak, mintha visszarepülnének abba a háziasításuk előtti falkakorszakukba, amikor a száraz napok tikkadtságának idején a harmatcseppek lenyalogatásával enyhíthettek szomjukon, s amikor társaikkal meg kellett, hogy harcoljanak az enyhet adó cseppekért. Csak a fagymentes napokra volt érvényes ez a szokásuk. Mert ha hóharmat fehérítette a kornyadozó természetet, olyan csendesek voltak, mintha hangszálaikat a hallgatásnak ugyanaz a fehér pólyája némította volna el, mint a tiédet. Amikor a mindenki elől rejtegetett, a végső kilátástalanság napjaiban a jósnőtől megvásárolt gömböt, a hegyikristályt a kezedbe veszed, hiába forgatod. Csak látványt nyújt. Sohasem fénylik föl benne az, amit valaha gyermekkorodban láttál, és ami miatt reménykedve, hosszas alkudozás után megvetted az üveggömböt. Nem sejlett föl benne az, amit reméltél. Hiába bújtál vele, a földöntúliban reménykedve, megszerzése napján a teljes sötétséget kínáló kamrába, hogy láthasd benne azt a gyermekkori szikrákból álló fényvihart, amiről azt mondták, hogy kristályba zárt gömbvillám, mert talán soha nem is volt tulajdonsága a szerzeményednek az a csoda, amelynek ott kellett volna lennie a
