Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 3. szám - Fekete Vince: Halálgyakorlatok (versciklus)
5 mindent elmondani, hogy milyen volt régen, gyermekkorában, a szülők idejében, amikor este kiültek a padra, és sötétedésig trécseltek a szomszédokkal, de most nincs senki, csak ez az Anu, de az bolond, az még annyira sem tud beszélni, mint én, mondja, meséli, megszületett, gyermek volt, majd felnőtt, megismerte, beleszeretett, összeházasodtak, gyerekeik születtek, nevelt, felnevelt, aztán szinte minden közelebbi hozzátartozóját eltemette, de túlélte, nem roppant belé, nem roskadt meg alatta, s most itt áll előttem, mellettem, hetvenhat évesen, mint egy gyermek, rebbenő tekintettel, rettenetes fiatalkori, élete virágjabeli évtizedek után, amikor az embernek valamivel oldani kellett azt az iszonyatot, ami akkor volt, apádnak például alkohollal, el is vitte ötvennégy évesen, és magára maradt a semmilyen, csavargyáras fizetésével, a gyerekeivel, ott, a gödör szélén, élete derekán, és bele akarta dobni magát, utána akart menni, ment is volna, ha nem vagytok Ti akkor, mondja, olyan mélység van a tekintetében, aminek alján nem hallatszik az értelem csobbanása, beszélni akar, mondani akar, mindent elmondani, de a történetek nem állnak össze, nincs lassan áramló idővonal, csak ez a feneketlen mélység, csupán egy-egy cserép a múltból, tanácstalanul felvesz egyet-egyet közülük, de kiesik a kezéből, elejti, elveszíti, nem találja, nem
