Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 2. szám - Sinkovicz László: Jánoskám, egyetlenem még inkább sokféle (Tar Sándor Rináldó és Esterházy Péter Fuharosok című szövegeinek párhuzamos olvasási kísérlete)
106 látszódó, s jelen nem lévő alap mechanikus újrajátszásává válik . Ezen őseredeti hiánya egyben azt is jelenti, hogy a fuharos isteni jelenléte valójában csak a rítus narratívája során, csak az által jön létre. Az epifánia ekképp nem valami metafizikus újra megmutatkozása, hanem ennek szimulációja , amelyet valójában az teremt meg, amelynek megismételnie kellene azt, a rend pedig, amelyet e jelenlét strukturálna, csupán a mítosz mimikrije. Továbbá, ha a Fuharosok a nyelv hatalmának figurációs példázata, akkor e hatalom is pusztán a nyelv használata által létezik, nincs olyan metafizikai alapja, amely önmagában legimitálná a létezését, a praxis által jön létre, s csak ennek keretei között működik.32 A nyelv hatalmi struktúrája csak a nyelvhasználatban jön létre, és csak az tartja fenn. A fuharossal szemben azonban Heller nemhogy a középpontszerű, atyai, vagy az ezt imitáló mimikri pozícióját nem tudja elfoglalni, de a fény kizárásának alakzatához hasonlóan, az ő szerepe is mintha ennek deszignifiációjáról tanúskodna, mintha korábban a Szörényi László Fuharosok -értelmezésével ellentétes mozgást vinné színre. „Véleményem szerint az író azért választotta a »fuharosok« alakot, hogy a szó jelöltjeit, mitikusra növelt hőseit [...] elkülönítse a hétköznapi »fuvarosoktól«.”33 A fuharosból fuvarossá váló, ám az eredeti – amennyiben beszélhetünk egyáltalán eredetiségről – nyomait magán viselő Heller a hangzócsere során éppen a mitikussá növekedés lehetőségét veszíti el. A szövegtranszformáció demitizálja a fuvarost, a családi kapcsolatok szétzilálásával az apaszerepet a nagynéni szeretőjévé változtatja, megfosztja a rítust az incesztus-tabu határátlépésének metafizikai jelentőségétől . Heller visszatérése ugyanis csak annyiban csúcsosodik ki Berta beavatási szertartásában, amennyiben épp ez lesz az, ami miatt a lány folyton az otthona elhagyására kényszerül, s találkozik Jánoskával, aki az iniciációt végrehajtja. A Rináldó fuvarosának folytonosan ismétlődő feltűnése nem egy mitikus őseredeti ismétlése, vagy ennek hiányában az állandó ismétlésben az eredet szimulációja, hanem olyan kiüres edett aktus, amely az orgia excesszusából és transzgresszív jellegéből mindössze a kopulatívat tartja meg („ Ők meg dugnak. ” ). Ahogyan korábban a fénymetafora kizárásával is egy teljesen negatív episztemológiai tapasztalatot vitt színre a novella, a tudás behatolásának elvi lehetőségét is kiiktatva, úgy a folytonos visszatérés jelölő hálózatát is megfosztja attól, hogy önmaga mitikus eredetijét szimulálja. A Rináldó esetében nincs szó karneváli tudatról, túláradásról, megszegésről vagy határátlépésről, amely elhomályosítaná a profán és a szent határát, hiszen a szöveg világában a profánon túl nincs semmi, így nemhogy a mítosz nem ismételhető a rítusban, de ennek mimikrije sem lehet jelen. A tari (szöveg)világban a hétköznapiság profanitása arról tanúskodik, hogy nincsenek önmagukon túlmutató jelek, a jelentés nem egy lokalizálható fénylő pont a szövegben, s nem is ennek illuzórikusságát, illékonyoságát, demitizáltságát megmutató mozgás, hanem annak belátása, hogy e szüzsében ezek kioltódnak, nincsenek jelentések, csak jelöltek. Mindez részben az apai pozíció átalakulásának is köszönhető, hiszen a Rináldó mintha e kulturális jelekkel túlterhelt szerepet is megfosztaná szignifikánsságától azáltal, hogy bár Heller magán viseli a fuharos nyomait, a szöveg apából a nevelőanya szeretőjévé transzformálja. Az apaszerep ily módon történő kioltásával ellentétben az anyai pozíciók azonban hasonlóságot is mutatnak. Bár Borika, Marjonkával ellentétben a beavatási szertartásban, a szexusban nem vesz részt, a lány felkészítésében ő is tevékeny szerepet vállal. Zsófihoz 32 Mindez természetesen nem áll messze az Esterházy-művek által gyakran tematizált wittgensteiniánus, használatelvű nyelvszemléletétől. 33 Szörényi, Im. 102–103.
