Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 2. szám - Deczki Sarolta: „Össznépi szinten űzött pop-art” (Narratológiai megoldások Tar Sándor novelláiban)
94 levelet ismerteti, melyben azt kérik, hogy távolítsák el a magyarokat az NDK-ból. A következő, 16. darab nem utal ugyan az előzőekre, ám egy, magyarok által kezdeményezett verekedésről van benne szó. A szövegdarabkákból rémisztő kép áll össze az NDK-ban dolgozó magyar fiatalokról, akik nem éppen a szocialista ember eszményi típusának a megtestesítői, vagy ahogyan a szöveg egyik beszélője fogalmaz: „ezeket pedig nálunk sem a Tudományos Akadémián válo gatják”. 40 A szövegben számos olyan leírást olvashatunk, melyekből az derül ki, hogy az NDK-ban dolgozó fiatalok tekintélyes részének igen fogyatékosak az erkölcsei, érzelmileg primitívek, környezetükre pedig a végtelenségig igénytelenek.41 Egymással szemben is agresszívan viselkednek, nem ritka a nemi erőszak, a nemi betegségek, az alkoholizmus pedig igen gyakori körükben. Lakókörnyezetükre semmi gondot nem fordítanak, az erről szóló leírások gyomorforgatók. Az emberi együttélés és viselkedés általános normáinak a nyomát sem találjuk a fiatalok viselkedésében, mintha kiiratkoztak volna az emberi kultúrából és civilizációból (vö.: „gyönyörű istentelenség”). Egy olyan zárványt jelentenek a város szövetében, mely szervetlen képződmény, idegen marad. Ahogyan egy otthonnevelő jellemzi térbeli helyzetüket: „olyan ez, mint egy gettó”. 42 Való igaz; a magyar fiatalok jókora része idegen maradt az NDK-ban: nem sajátí tották el a német nyelvet, nem utazgattak az országban, nem ismerték meg tájait, városait, így nem ápolták és erősítették a magyar és a német nép barátságát, nem gazdagították a proletár nemzetköziséget. Viszonylag kevesen voltak, akik megtanulták a nyelvet, vagy kapcsolatot akartak teremteni a németekkel – mint például azok, akik menyasszonyt vagy vőlegényt találtak maguknak. Ahogyan olvashatjuk: „a legtöbben nem is illeszkednek be ebben az országban, idegenként élnek itt, és idegenként mennek haza”. 43 A magyar fiatalok idegenként éltek egy számukra idegen országban, melynek a nyelve is idegen volt számukra, és ez a többszörös idegenségélmény felerősítette bennük a frusztrációt, és ennek kompenzálására a nacionalizmust, ennek jeleként lobogtattak magyar zászlókat a frissen érkezettek fogadásakor. A lakóhelyekről szóló leírásokból egyértelműen kiderül, hogy ezek a lakások mindenre alkalmasak, de nem normális emberi életvitelre, sőt, többen vannak, akiknek a testi-lelki egészsége, sőt, egyenesen az élete is veszélyben van ezekben az „otthonokban”. Az egyik lakó például ezt írja az otthonnevelőnek: „az én életem veszélyben forog” , 44 a másik: „ott nem lehet élni, csak annak, aki úgy él, mint ők, hogy állandóan részegek, meg koszosak, mint a disznó, és nincs semmi igényük”45 . Állandó a panasz a lakótársak zaklatásaira, a fizikai erőszakra, melynek a nők különösen ki vannak téve. Nem egy olyan történetet lehet olvasni a lakók beszámolóiból, melyben azt ecsetelik, hányan közösültek az általuk felvitt lánnyal, míg az eredeti partner félrefordult egy percre. S a legendás Cseh Tamás-i jelenetnek (Amikor Désiré a munkásszálláson lakott) is megvan a maga pendant -ja, egy sokkal kevésbé bájos epi zódban: egy, még nem is 18 éves lányt húztak fel plédeken a munkásszállásra, és napokig 40 Ez a frázis egy magánlevélben is olvasható, 1969. április 12-i keltezéssel Kocsis Lajosnak, Zentára: „Én 175 cm magas vagyok árnyékban, és 68 kiló múltam, és uram bocsá’ – voltam katona. És jól vagyok. Hidd el pedig, hogy az őrvezetőket nálunk sem a Tudományos Akadémián válogatják.” 41 Több alkalommal volt lehetőségem találkozni olyan emberekkel, akik Tar Sándorral egy időben vettek részt ezen a csereprogramon, és ők teljesen más tapasztalatokról számoltak be. Megerősítették ugyan, hogy voltak deviánsok is, de a többség szerintük dolgozni, tanulni akart. 42 I. m. 184. 43 I. m. 200. 44 I. m. 188–9. 45 I. m. 189.
