Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 2. szám - Deczki Sarolta: „Össznépi szinten űzött pop-art” (Narratológiai megoldások Tar Sándor novelláiban)
90 gukat.”26 Vagy ahogyan Kálmán C. Györgynél olvashatjuk: „beszélő és a beszéd-nélküli itt szimbiózisban él; a szólamok szinte egyszerre hangzanak fel, olykor félmondatonként vált az írás, vállalva a diszharmónia kockázatát is”. 27 A narrátor szólama egybeolvad a szereplőkével, átadja nekik a szót, ezáltal nyelvhez, szóhoz segíti őket, a részvétel, megszólalás, hozzászólás lehetőségét kínálja fel számukra, a diszkurzív jelenlétét. A képviseletiség tehát nem csupán tematikusan valósul meg Tarnál (a recepcióban sokat hivatkozott szólammal: azok helyett beszél, akik nem tudnak beszélni), hanem nyelvi, grammatikai szinten is. A függő beszédben jelölve van ugyan, hogy a szereplő szólama elválik a narrátorétól, de ezzel együtt is belesimulnak a szöveg lüktetésébe, és felfüggesztik a külső nézőpontot. Mint például Az éjszakai műszak című novella 28 kezdő jelenetében, amikor a munkások érkeznek a gyárba: „A fogasokon szanaszét utcai és munkaruhák, törülközők, a betonpadlón sze mét, sár, víztócsák. »Valaki megint idepakolt a helyemre!« »Jó estét!« »Szerbusztok!«, köszönnek. »Csukd be az ajtót, mert kihűl a mandulám!« A fal mellé a lócákra ülnek, nehézkesen, fáradtan, ólmos tagokkal gyötrik le magukról a ruhát. »Nem tudtál te se aludni?« »Én, komám, már alig vártam, hogy jöhessek!«.”29 A novella jókora része az éjszakai műszakban dolgozó munkások szövegtöredékeiből áll össze, az idézőjelek sokasága vizuálisan is tagolttá teszi a szöveget, ezért a narrátor leírásai, kommentárjai is egy szólammá válnak a sok közül, ráadásul a narrátor is a fentebb már tárgyalt, élőbeszédszerű dikciót használja. Máshol keveredik a függő, a szabad függő beszéd és a narrátori szólam, melyek egymásba gabalyodását még inkább elősegíti az a Tarra jellemző szövegszervező eljárás, hogy nem jelöli gondolatjellel és sorkezdettel a dialógusokat. Minden beleágyazódik a szövegmasszába, és mind vizuálisan, mind értelmileg nehéz őket elkülöníteni. Mint például a Csóka című novellában 30 : „Mi van, testvér, kérdezte Horog közelebb lépve, hagyjatok most, mond ta Csóka, aztán karon fogva arrébb húzta a lányt. Azt mondtad, hogy jöjjek majd fel, addigra szerzel állást meg helyet! A lány gyengéden a fiú vállára tette a kezét, kedvesem, mondta, édes kedvesem. De hát mit csináljak én most itt veled, kérdezte a fiú kitérve egy ölelés elől, az akkor volt! Most meg most van! Nincs szemed? Én már más vagyok!”31 A narrátor teljesen visszavonul, a nézőpont folyton változik, mintha nem is prózáról, hanem drámáról lenne szó. Hasonló megoldást olvashatunk a Rinaldó című novellában: 32 „És tudod, miért küld el Tállainé? Miért mondod, hogy Tállainé, kérdezte Berta, mintha valóban csak az érdekelné. Mert Tállainé, nem? A fiú vidám, rózsás képével nézett fel rá a fotelből, aztán a térdére ütött, ide üljél. Ide. Na, figyelj, mondta, mikor Berta oda ült, és Jánoska egy kicsit magához igazította a fenekét, ide figyelj, énrám.”33 . A példákat hosszan sorolhatnánk, hiszen Tar prózaművészetében kezdettől fogva a végéig erőteljesen jelen voltak az efféle megoldások. Csakhogy miközben megteremti a polifón megszólalás lehetőségét, megszünteti a szólamok hierarchiáját, dekonstruálja, viszonylagosítja a narrátori pozíciót, melynek nemcsak elbeszéléstechnikai, hanem etikai relevanciája is van, aközben ezt technikailag csak úgy tudja kivitelezni, hogy tagolatlan, egybefüggő szövegmasszát hoz létre. Ez a tartalom és a forma közötti feszültség pedig sajátos, paradox helyzetet hoz létre: fenntartja az egység, a kontinuitás és a homogenitás 26 Mészáros Sándor: Mit jelent szegénynek lenni (Tar Sándor: A te országod) = Alföld , 1993/9. 63. 27 Kálmán C. György: Aki a beszéd-nélküliekért beszél (Tar Sándor: A te országod) Beszélő , 1993. június 5. 28 Tar Sándor: A 6710-es személy 29 I. m. 54 30 Tar Sándor: Miért jó a póknak? 31 I. m. 27 32 In: Tar Sándor: Lassú teher. Bp., Magvető, 1998. 33 I. m. 130
