Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 12. szám - Lengyel András: A Naményi–Kner-féle Haggáda (Rítus, „liberális” hagyományértelmezés és veszélyjelzés)
74 tás. A magyar nyelvű szöveg a bővebb, a célközönség nyelvi igényeihez igazodó, a héber szöveg inkább csak szimbolikus. Tartalmilag is, főleg azonban vizuálisan. S így is, úgy is identitásjelzés. De mint vizuális jelzés is, mint szöveg is, illetve mint betű, egyféle kognitív állványzat szerepét is betölti. Innen van, hogy a héber szöveget Heller Bernát (1871–1943) professzor személyében elsőrendű nyelvi szakértő ellenőrizte, s pontosságukat, hagyományba illeszkedésüket olyan kitűnő mai szakember is, mint Komoróczy, igazolni tudta. (Komoróczy a magyarra fordítások pontosságát is, a szabad fordítások tartalmi hitelességét is igazolja. Nem önkényről van szó tehát a magyar szövegben sem.) A szoros értelemben vett zsidó hagyomány szempontjából ez persze kevés. A gondolkodástörténet számára azonban éppen ez, a Haggáda magyar jellege az igazán érdekes. Az ilyen jellegű mérlegelés előtt mégis érdemes még egy paradoxonra fölhívni a figyelmet. Kner Imre (1890–1945) szép, kimondottan művészi könyvet csinált, olyat, amely a maga nemében – tehát kizárólag tipográfiai eszközökkel is – fölveszi a versenyt a kéziratos, míves haggádákkal is. S hogy mi ebben a paradoxon? Kner Imre nem volt a zsidó hagyomány tudósa. Mélyen jellemző rá az, amit e vonatkozásban önmagáról és nyomdájáról a „megrendelőnek”, Naményi Ernőnek mondott, pontosabban írt. A Haggáda „szövege és szerkezete nekem tulajdonképpen ismeretlen” – írta 1935. május 24-én. „A héber részt egy gój szedte, aki nem is sejti, mi van a szövegben, és e tekintetben elég amhórec vagyok én is, tehát a héber sorok tisztán dekoratív hatás szempontjából bírálhatók el.” (1935. nov. 17.) Kérdés persze, hogyan ítéljük meg e vallomásokat. Csak szerénykedett Kner Imre, vagy csakugyan ennyire „amhórec” lett volna? Szavait megerősíteni látszik néhány nyomdatörténeti tény: a Kner Nyomdának zsidó kiadványa addig nem volt, szedővel, aki tudott volna héberül, nem rendelkezett, héber betűik sem voltak. Maga Kner magyar patrióta volt. S tudjuk, szakértelmét, nyomdai és tipográfiai tudását mindig önérzettel képviselte. Saját normái szerinti elégséges judaisztikai szakértelme tehát bizonyosan nem volt. De tudatlannak nem tekinthető. A zsidó hagyomány, az ő nevelődésének is e fontos eleme bizonyosan megérintette, zsidóságát sem tagadta meg soha, általános, az élet igen széles körére kiterjedő tájékozottsága pedig a szó legszorosabb értelmében vett művelt emberré, kultúremberré tette. S volt egy speciális, ám igen hasznos alkati vonása is: munkáira mindig felkészült, s igyekezett tájékozódni azokon a területeken, amelyek a szakmai feladat sikeres teljesítését lehetővé tették számára. Kner 1934 júliusában értesült Naményi Ernő tervéről, a Haggáda 1936 januárjában készült el, egy ilyen, nem túl nagy terjedelmű mű elkészítéséhez elég sok idő. Ez az idő azonban nem lett ellazsálva – a szorosan vett nyomdai előkészületek története viszonylag jól rekonstruálható. S ismerve Kner habitusát, biztosra lehet venni, hogy tipográfiai megoldásaira készülve igyekezett a haggádák világába is beledolgozni magát. A judaisztika tudósa természetesen e munka során sem lett, e pozíció megszerzését nem is ambicionálta. Az idetartozó kérdéseket illetően ráhagyatkozott a „szakértőkre”. Alkalmi megjegyzései, például Kolozsvári Sándor (1896–1944) metszetei kapcsán, azonban jelzik, jó szeme volt e kiadvány előállításához is; ezekben a megjegyzéseiben rendre igaza volt (vö. Komoróczy 1993: 6.). Két, látszólag csupán tipográfiai megjegyzése e tárgyat illetően is roppant árulkodó. Az egyik: önmagát, láttuk, amhórecnek, azaz hagyománytudatlannak minősítette, de ez nem akadályozta meg abban, hogy a könyv lehetséges közönségét szociológiailag helyesen határozza meg: „a könyv amhórec ek szá mára készül” (idézi Komoróczy 1993: 21.). Vagyis a „hagyományban műveletlen” olvasóknak. Mint tipográfus tehát olyan könyvet szándékozott csinálni, amely ezt a „hagyományban műveletlen” közönséget is meg tudja szólítani. És ez minden jel szerint sikerült is neki. A másik árulkodó megjegyzése a könyv „zsidó” szempontból való fontosságának tudatáról árulkodik. Közvetlenül a Haggáda elkészülte után Kner úgy értékelte: „Majd
