Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)

2021 / 12. szám - Orosz István: Emlékek apámról XII.

70

tanárnő, Orbán Edit állítja össze. (...) Még annyi: az ebédet az Árvaházból hordjuk. (Amíg élt, nagymama főzött, miután meghalt, mindig valahonnan hordták vagy hordatták az ebédet. Leginkább a „reformátusok” íztelen ebédjeire emlékszem, egy adagot rendeltek ketten, de gyakran nekem is jutott belőle, ha váratlanul érkeztem. Iparkodtam tehát ebéd után érkezni.)

Jún. 28. (vas.) Tegnap Marci hívott föl névnapot köszönteni. Apja Rómában van, holnap jön haza. A római Sapienza Egyetemen, az M.C. Escher centenárium alkalmából rendezett kiállításra és konferenciára mentem. A rendező matematikusok, Doris Schattschneider és Michele Emmer hívtak meg, de ott találkoztam először személyesen Bruno Ernsttel, Douglas Hofstadterrel, Sandro del Pretével, sőt Escher idősebbik fiával, George-dzsal, és az én ajánlásomra meghívott arizonai anamorfózisrajzoló lánnyal, Kelly Houle-lal. Magyarországról a szimmetriatudós Hargittai István és Magdi meg F. Farkas Tamás volt ott Rómában, illetve az Amalfi-parti Ravellóban, ahol a konferencia folytatódott. Az előadásokat M.C. Escher’s Legacy

címmel a Springer Kiadó jelentette meg.

István október 22-én elrepült Koppenhágába. (A Frederiksberg városrészben lévő Mosting Hus épületében volt kiállításom. A nagykövet, Hajdu András szervezte, Jerger Kriszta rendezte és Török András nyitotta meg.)

Nov. 8. (vas.) Árvíz a Felső-Tiszán. Csetfalva víz alatt. (...) István ma repül Amerikába. A pennsylvaniai Betlehemben, Doris Schattschneider egyetemének galériájában állítottam ki, majd Kansas Cityben, egy Lance Barton nevű fiú rendezett tárlatot, illetve adott ki egy szép magasnyomású könyvet a munkáimból (Hammerpress – GrafikArcive). Pennsylvaniában Bill Ronalds-ot is meglátogattam, aki magyarországi nosztalgiáját enyhítendő egy csomó magyar vizslával lakott együtt egy Pen Argyl nevű településen.

Sok velem kapcsolatos bejegyzést találok a naplóban – önző módon talán keresek is –, de apámra is egyre jellemzőbb, hogy saját életeseményei helyett a gyerekekre, az unokákra figyel. Kezdek ráébredni, hogy apám füzetei nyomán akár a saját életrajzom is összerakható lenne, hiátusokkal persze, hiszen sok mindenből kihagytam a szüleimet. Talán tapintatból, figyelemmel apám aggodalmaskodó habitusára, de az is lehet, hogy kényelemből vagy lustaságból nem mondtam el mindent otthon, s már bánom, hisz az elhallgatott események alighanem már végleg törlődnek.

Semmihez sincs kedvem, ennek a naplónak a folytatásához sem – kezdi az 1999-es évet, de aztán egy-két hetes megszakításokkal mégis jegyzetel. Az arborétumban sétál, uszodába jár, olykor temetésre, Andi gyerekeire vigyáz, felvételi vizsgára készíti föl Marcit, bosszankodik a zajongó (lakásfelújító) szomszédok miatt, össze is vész velük. Aggasztja Andiék kétlaki élete, nem tudják eldönteni, Stuttgartban vagy Kecskeméten telepedjenek-e le, vagy valahol másutt (Spanyolország is szóba kerül). És persze a politika is nyugtalanítja.

1999. márc. 26. (péntek) Két napja bombázza a NATO (az USA) Szerbiát. Milosevics nem enged, a bombázások sem fogják jobb belátásra bírni a koszovói albánok ügyében. A világ közvéleményében nem arat osztatlan sikert a bombázás. Az oroszok pártolják a megtámadott Jugoszláviát, erre hajlanak a NATO-tag görögök is. Romániában egyelőre az ellenzék hangoztatja: ahogy most az albán, később az erdélyi magyar autonómia mellett is kiállnak a NATO-országok. (Két hete Cseh-, Lengyel- és Magyarország is tag!)

Előadásokat tart a szegedi egyetemen – egyet épp aznap, április 16-án, amikor az amerikaiak a szomszédos Szabadkát bombázzák. A Krónika Nova Kiadónál megjelenik a Bánk bán értelmezéseinek története. A szerkesztő, Fábián Teréz engem bíz meg a címlappal.