Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 12. szám - Orosz István: Emlékek apámról XII.
68 A napló kétharmada olvasmánynapló, sőt talán több is, mint kétharmad. A klasszikusok meg persze a munkájával kapcsolatos írások mellett lépést tartott a kortárs irodalommal: Konrád György, Szentkuthy, Határ Győző, Esterházy, Spiró, Sándor Iván, Ottlik, Karinthy Ferenc, Nádas, Jókai Anna, Koestler (németül), Böll, John Lukács, Czesław Miłosz. Ja, úgy tűnik, elkészült végre-valahára az Új magyar irodalmi lexikon , a dec. 26-i jegyzetben ezt olvasom: István az ÚMIL-t kapta karácsonyra. 1995. jan. 10. (kedd) „A kommunizmus megbukott mindenféle értelemben. De a kommunisták tól nehéz lesz megszabadulni, mert senki sem olyan konok és veszedelmes, mint egy bukott eszme haszonélvezője, aki már nem az Eszmét védi, hanem meztelen életét és a zsákmányt.” (Márai: Napló 1958–1967, 287.) Márai sejtette, amikor ezt írta, mennyire igaza lesz? Sok okos dolog van egyébként is a naplóiban, de igazában nem tudtam megszeretni. Mi is zavar benne? Talán a túlzott magabiztossága. Magyartalanságai is. 1995. 70 éves, épp amennyi én vagyok. Ha az életkor nem lenne elég, hogy az elmúlásra gondoljon, emlékeztetik rá az elmenők. Januárban Sütheő Dönci, az unokatestvére, áprilisban Mari néni, anyám húga, augusztusban Szemerey Bandi, a szeretett tanárkolléga, decemberben Sütő Józsi bácsi, az atyai jó barát. Van azért jó hír is: Szept. 18. (hétfő) Telefonált Pestről Borsos István: 9-kor megszületett Andi fia. Bálint Áron. Pilinszky-díjat kapott (számos gratuláció, még az uszodában is), de alapvetően kedvetlen. Sztoikusokat olvasgatok: Senecát, Epiktétoszt, Marcus Aureliust. Hinni könnyű, követni nehéz a tanításukat arról, hogy nem kell törődni azokkal a dolgokkal, amelyek nincsenek hatalmunkban. Igyekszem figyelni arra, ami így vagy úgy, egyezik tanításukban a kereszténységgel. Az évet (és a második napló-füzetet) lezáró jegyzetben így ír: A nemzet, a világ? Bolsevik módon csinálják a kapitalizmust. Pedig mennyi rosszat mondtak róla, s ha nem is mindenben, lényegileg igazuk volt. Be kell végre vallanunk, legalább magunknak, hogy undorító a kapitalista szabadverseny. Lehet, hogy azért, mert nálunk az amerikai formája érvényesül, megtetézve orosz meg ukrán maffiával. Nem tudom mással zárni: jó lenne már nem élni. Az 1996-os naplójegyzetekben sok a visszatérő elem: politikai, egészséggel és családdal kapcsolatos aggodalmak. Küszködés a hittel, a vallással. Új elem: betörtek a szepezdi nyaralóba. Mari néni özvegyen maradt férje, Pityu egyre többet van náluk Kecskeméten. Katona József verseivel, illetve történeti műveivel foglalkozik (az általa szerkesztett kritikai kiadások 2001-ben és 2005-ben fognak megjelenni). Minél előbbre jutok, annál több prob lémára bukkanok. A Bánk bán csak egy mű volt, itt különféle műfajú (és értékű) írások tömegével kell foglalkozni. Április 30-án meghalt Keresztury Dezső, azonnal nekrológot kért a Forrás , s azt írja, 16-án én vittem föl a temetésre. Nem emlékszem rá. Előtte, május 2. és 13. közt Japánban voltam, a DOPP-csoport a Ginza Galériában állított ki. Vajon az én japán utamon felbuzdulva kezd-e ő is japán irodalmat olvasni? Átrágtam magamat egy japán regény német fordításán: Óe Kenzaburó: Der stumme Schrei. A néma sikoly. Egyre több grafikai megbízást kapok egy New York-i artist representative-tól, Marlenától. Plakátok, illusztrációk, olykor olyan újságrajzok is, amelyeket egyetlen éjszaka alatt kell megcsinálni. Szept. 19-én Andi elutazott Stuttgartba, Istvánnal mentek repülővel, pénteken volt István Borsos István által rendezett kiállításának megnyitása, majd továbbrepült Puerto Ricóba. (Miért?) A válasz egy Marlena-féle munkával kapcsolatos. A Northwest légitár saság honorárium helyett azt ajánlotta, ha rábökök a térkép bármely pontjára, ők első osztályon odarepítenek. A Karib-tengeri szigetre mutattam, az ottani élményből született Pótszarv című könyvem első novellája, az Agyagnyíl s madárhinta . A 97-es év Marci érettségije miatt nevezetes (elégedettek vagyunk), meg azért, hogy magunk számára is váratlanul eladtuk a lakásunkat, és kisvártatva újat vettünk. Azt hiszem, aput jobban aggasztotta a dolog, lesz-e fedél a fejünk fölött, mint bennünket.
