Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 12. szám - Szmeskó Gábor: A távolság közelében II. (A transzcendencia lehetősége Pilinszky János költészetében)
46 ségtartó értelmezésének kérdésére fókuszálva érdemes megemlíteni azt a háborút követő elbizonytalanodást, amely az egyház(ak) szerepének vagy a megváltás sikerességének, mibenlétének stb. kérdését övezte. A Merre, hogyan? utolsó sora a szentségtartó megtörtsé gével, paradox válaszával ehhez a dilemmához kapcsolható. Lényegi karaktert nélkülöző, a kérdésre adható válasz kontextusát, s nem kidolgozását felvillantó sorai az útkeresés alapvető fontossága mellett foglalnak állást (a szöveg létével), s a kérdés nem pedig a válaszadás jelenlétére hívják fel a figyelmet. Ha – a szintén a Nagyvárosi ikonok ban megjelenő, a ciklust nyitó – A tenger című vershez kapcsoljuk a Merre, hogyan? utolsó sorát, 21 akkor a tenger fogalmának a lírai beszélő szá mára jelentésekkel telített, de a kívülállónak hozzáférhetetlen, a hétköznapi jelentéstől eltérő tartalmával szembesülünk.22 Így az úrmutatóban lévő tenger a végtelen szubjektív, személyes kötődés képévé válhat.23 Emellett vagy ezen túl a sor egy másik paradoxonra hívja fel a figyelmet a verset záró fogalom kiemelt pozíciójával: legalább annyira reális a tenger törött szentségtartóban való léte, mint az Oltáriszentségben jelen levő Istenség ottléte. A hit aktusa nélkül ezek az állítások értelmetlenek, a zárósor a jelenlét hitet próbáló dimenziójára is ráirányítja a figyelmet. A szentségtartó kifejezés a megjelenés a mutatkozás lehetőségének témává tételét hordozza, amelyre nem kapunk választ. Érdemes újra feleleveníteni, hogy az eszköz megtörtségének a beemelése a határsértés aktusát kiemelő, körülvevő tárgyi eszköz, s így az azt kidolgozó kultúrának az újragondolására utalhat. A szöveg a mutatkozóval kapcsolatban nem foglal állást. E vers olvasása kapcsán, mikor értelmét az értelmetlenség, továbbkérdezés mentén jelölöm ki, érdemes olyan értelmezési lehetőségekre is felhívni a figyelmet, amelyek szerint vagy iróniáról, vagy pedig képzavarokkal teli, rosszul formált versről van szó. Megjegyzem, hogy ezek a perspektívák sem lennének teljesen idegenek a fenti értelmezéstől. A Merre, hogyan? tanácstalan útkeresésénél határozottabb javaslatokat olvasunk az Ahogyan csak-ban. Az egymondatos vers fő állítását három, kötőszóval induló (ahogyan, miként) szakasz vezeti be. A fő állításban megjelenő bibliai utalás – bárányok , füvek, farkasok –, amely a megelőző sor további árnyalásaként olvasható, önmagában Isten országának békéjét közvetítené, ahol „együtt legelészik majd a farkas és a bárány ” (Iz, 65, 25). A szöveg ben ez a zavartalan együttlét, nem az idilliumokba illő felhőtlenségben, hanem a közös vérzésben áll („úgy véreznek ...”), ugyanakkor úgy tűnik, hogy a zárósor többes szám első személyű birtokos személyjelben (halálunk ) képződő lírai én kívül áll a korábban megjelölt csoporton (vérzenek ). A lírai énnek ez a totális elhelyezhetetlensége (sem jó, sem rossz, har madik lehetőség pedig nincs) megbillenti azt a Pilinszkyre egyébként nagyon is jellemző állásfoglalást, miszerint a második világháború után a közös szenvedés megtapasztalása fogja össze az emberiséget, s jelöli ki a jövő alakításának alapját. Talán a jelenlévő valóságba való megérkezés, annak felfogásának problematikussága nyilvánul itt meg? 21 Természetesen lehetőségünk lenne a Publicisztikából is kiindulni. Vö.: „Ahogy az elemek közül a tenger az „atya”. Minden víz, eső és sírás tékozló fia a tengernek. A tenger Isten sírása, a teremtés végeérhetetlen könnye. Hullámokra osztott végtelenével egyszerre viseli a pillanat és az örökkévalóság szépségét, terhét, harmóniáját, meghasonlottságát, bánatát, örömét.” Pilinszky János, Egy lírikus naplójából (1973), In.: Uő., Publicisztikai írások , szerk. Hafner Zoltán, Bp., Osiris, 1999, 694. 22 Érdemes megemlíteni ettől a talán túlságosan rövid összefoglalótól eltérő megközelítést: Ambrus Gábor, A tenger mint temporalitás. Az idő és a másik Pilinszkynél, Alföld , 2006, 4. sz.,74–75. 23 Természetesen ezt a szakaszt – ahogy Mórocz Gábor felhívta rá a figyelmemet – a heideggeri filozófia felől is olvashatnánk (pl. a monstrancia összetörtségének újfajta tárgyi létmódja felől). Megközelítésemben azonban Szalay Mátyáshoz kapcsolódva nem tudom kritikai távolság nélkül idézni Heideggert. Vö. Szalay Mátyás, Bevezetés a hivatás filozófiájába , i.m., 17–18 (1. lábjegyzet).
