Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 11. szám - Beke József: Arany János és a Bánk bán
119 „nyomda ördöge”, ami bele-belenyúl itt-ott a szövegbe, persze a kéz mindig valakié, aki vagy valamilyen céllal vagy csak figyelmetlenségből változtat. Orosz László, aki az eredeti kiadás után 163 évvel, óriási munkával helyrehozta a hibákat, megállapította a dráma tudományos kritikát is kiálló szövegét, így ír arról a kiadásról, amely a szerző kiadását 20 évvel később, elsőként követte: „Mai fogalmak szerint átdolgozott kiadásnak nevezhetjük [... a kiadó a szerző halála után 10 évvel] nyelvileg erősen átformálta, az 1840-es évek irodalmi nyelvéhez közelítette Katona szövegét...” E második kiadást azóta sok követte, talán száz is lehet a kiadások száma, hiszen 1983-ban már 87 volt. * Ha most egy nagy időugrással az eddig tárgyalt 1951-es kiadást nézzük, ebben is vannak hibák. Egyet még diákkoromban észrevettem, mert a Tiborc panaszát természetesen meg kellett tanulnunk, és a tankönyvben lévő drámarészletben az egyik szó nem egyezett az én könyvemben lévővel: „nekünk feleség s porontyainkat kell befogni, ha veszni ÉPPEN nem kívánkozunk”– ez volt a könyvemben, a tankönyvi részletben pedig így, helyesen: „ha veszni ÉHEN nem kívánkozunk”. Talán 1951-ben diktálás után szedték a szöveget, és a szedő félrehallotta? Előfordulhat. Ehhez hasonló, szinte „bocsánatos” szótévesztés egy másik is: ott, ahol Bánk arról beszél, hogy a Melindát elcsábító Ottót ő majd nyilvánosan akarja megvádolni: „a királyhoz – a császárhoz a / Pápához elmegyek...”, tehát világgá akarja kiáltani Ottó bűnét, ott Biberach, aki jártasabb a nagy emberek vétkeinek eltussolása ügyében, lehűti Bánkot: az ilyen vádlót, mielőtt szólhatna „titokba szoktuk ám eloltani”. De az én könyvemben „szoktuk” helyett „szokták” áll. Ez a két hiba persze semmi, alig vehető észre. De van más tévedés is, olyan, ami voltaképpen egyetlen betű fölcserélése csupán, de mégsem lehet kizárni, hogy Arany Jánost is tévútra vezethette. Ugyanebben a jelenetben, néhány sorral előbb ezeket olvashatjuk: „...tán nem tudod, hogy Csóka Csóka társának szemét ki nem kaparja? mert ám mint sem oly nagyot bakázzon a Bíbor, bizonnyal előbb feláldoznak tíz Bánkot is.” Biberach mondja ezt Bánknak, figyelmeztetésül: a „bíborban született”, tehát királyi vérből származó Ottó más elbírálás alá esik a császárok, királyok szemében, mint egy Bánk bán! De mi az a „nagyot bakázzon”? A bakáz a tájszótárak szerint ennyit jelent: bukik, buk fencezik. Bizonyos, hogy Katona ismerte, és művében nem konkrét, hanem átvitt értelem ben használja: lebukik, hatalmát elveszti. De magát a szót is, jelentését is kevesen ismerték és ismerik. Nem ismerte Arany János sem, ezért az ehhez a részhez fűzött jegyzete azt mutatja, hogy talán ő is találkozhatott – debreceni színészként? – a Bánk bán nak olyan szövegével, ahol a bakázzon helyett bokázzon állt. Esetleg az is lehet, hogy bár Arany az első, 1821-es kiadást használta, amiben bakázzon van, de mivel a tájszót nem ismerte, sajtóhibá nak gondolta a bokázzon helyett. Mindenesetre a fenti idézetnek a Bíbor szavához Arany a 181. számú jegyzetben ezt írja: „T. i. hogy neked elégtételt adjon.” Tehát: Ottó Bánknak elégtételt adjon. Az elégtétel a boka összeütésével, esetleg fejbiccentéssel történő tiszteletadás, ahogyan az A Magyar Nyelv Értelmező Szótárá ban is olvasható: „bokáját összeütve udvariasan tiszteleg valaki előtt”. Feltételezni is képtelenség, hogy Arany ilyesmire gondolt volna: Melinda meggyalázásáért Ottó bokacsattogtatva, tisztelettel elnézést kér Bánktól, ezzel a csábító elégtételt ad
