Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 2. szám - Zelei Miklós: Egy igazlátó és a gazfickók (Tragikus farce szünet nélkül)
14 Nagy úr: – Pedig hihet. Építészmérnök vagyok. Házakat építek. Czéfó Lackó: – Vályogvető. Téglát égetni tud-e? Nagy úr: – Az én munkám akkor kezdődik, amikor kész a vályog meg a tégla. Én rajzolom le a házépítőknek, a kőműveseknek, hogy építsék föl a házat. Czéfó Lackó: – És hol lesz itt a ház? Mer nem fér sehova. Már az udvaron is van egy. Abba akasztanak. Nagy úr: – Ahol most vagyok, ez a negyvenkettedik börtön. Czéfó Lackó: – Akkor én is demokrata leszek. Előbb-utóbb. Ember, maga is cigány? Fehér cigány. Nagy úr: – Építész vagyok. Ha megvizsgálok egy falat, tudom, hogy miből épült, mennyibe került, kicsalták-e belőle az anyagot. Czéfó Lackó: – Gógyis. Nagy úr: – A negyvenegyedikben, onnan hozott ide a Musznyek őrnagy, a vécét szereltük be a cellákba. Kübli ki, vízöblítés be. Ha nem dolgozok ezeknek, a sok rab marad a küblin, a bűzben, víz nélkül . Nem is tudnám elmondani, milyen állapot volt az, ahogy trotyogtak. Megszűnt a dézsarendszer, a kübli, vízhez is jutottunk meg vécéhez is. Mert a vécetartályból mindig lehet ivóvizet lopni. Nem voltunk rászorulva arra, amit az őrök adtak naponta egyszer. A mosdáshoz napi egy kanna vizet, aztán kuss. De föntről, a vécétartályból ezután lopkodhattunk annyi vizet, amennyi tetszett. Én is az egyik főkanalas voltam. Fölállt am, egyik leste, hogy jön-e az őr, s bögrével telemeregettem a lavórt. Megmosakodhattunk reggel-este. Nagy szó. Közben a padlókat is kicseréltük hézagmentesre. Megszűnt a poloskák hemzsegése. Tetű, poloska ki! Vécé be! Ez mind a rabok érdekében volt. Azzal, hogy ezeknek dolgoztam. Czéfó Lackó: – A rabok érdeke, hogy kieresszék őket. Nagy úr: – A rablógyilkost is. Czéfó Lackó: – Meg itt má benn a budi. Nagy úr: – Itt a tatarozást ellenőrzöm. Czéfó Lackó: – Az hogy megy? Nagy úr: – Minden le van írva. Kijavítják a tetőt? Ennyi cserép kell hozzá, az annyi forint. Na, fölmegyek a tetőre, megnézem mennyi új cserép van. Aztán megnézem a papírokat. Kétszer, háromszor annyit szoktak beírni, mint amennyi köllött. A pénzt meg zsebre vágják a börtönparancsnokok. Mint ez a Csíder. Czéfó Lackó: – Vigye el a hulla! Egyszer még kinyírom. Nagy úr: – Kinyírják ők egymást, meg saját magukat. Czéfó Lackó: – Amikor el vagyok keseredve, olyankor ne kerüljön elém senki. Nagy úr: – Nem köll beavatkozni. Az sokkal érdekesebb, ezt még, hogy voltam Kalocsán is, a női börtönben, elmondom. Czéfó Lackó: – A buláknál? Nagy úr: – Úgy. Vasárna pi napon, még mellé. Ordítoztak a nők veszettül. Hozzájuk is menjünk be! Ott azok már nem vigyáznak a szájukra. Kalocsán a tetőnek gerincére is fölmásztam. A cellákból meg ordítoztak, hogy oda másszak be. Csudálkoztam, hogy egyáltalán még van tető. Nézem, az egyik helyen van gerenda, a másik helyen hiányzik. Kisütöttük az őrnagyommal, a Musznyekkel, hogy kilopták a gerendák nagy részét. A géhás elárulta, hogy az elődje kifűré -
