Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 11. szám - Füzi László: Az indulás évei (Töredékek a fiatal Buda Ferencről)
35 lefegyverezték a magyar honvédséget. Sehol nem volt ellenállás, tűzharc. Így az agressziónak több halálos áldozata is volt, annak ellenére, hogy magyar részről egyetlen fegyver sem dördült el. (...) A január közepén bekövetkezett fordulat után megkezdődtek a letartóztatások. Január végén, február elején egymás után vették őrizetbe a forradalmi bizottmányok tagjait, megkezdődtek az elbocsájtások az üzemekből, határozat született, hogy készüljön fekete lista a debreceni értelmiségiekről. A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság két ízben készített jelentést az »ellenforradalmárokkal« szembeni rendőri intézkedésekről az MSZMP megyei és városi bizottsága részére. Az első dátuma 1957. április 4., a másodiké 1957. június 20. Az áprilisi »statisztika« valamilyen oknál fogva két terminust használ, az 1957. február 15.–március 16. illetve az 1957. március 16.– április 5. közötti időszakra közöl adatokat. (...) A február 15.–március 16. között őrizetbe vettek száma 280 volt. (...) A március 16.–április 5. között őrizetbe vettek száma 108 volt.” Az idézett mondatok pontosan összefoglalják a történéseket, s jelzik azoknak a ritmusát, mozgását, pár megjegyzést mégis tennem kell, már csak azért is, mert a fenti részt egy nagyobb tanulmányból emeltem ki, így annak minden, akár fontos vonatkozása nem kerülhetett be az idézett részek közé. A legfontosabb, s az idézett részekben nem szereplő megállapításom az, hogy október 23-án este, amikor az ÁVH tüzet nyitott a tüntetőkre, a lövöldözés két halálos áldozatot is követelt. A másik megállapítás az, hogy az egyetemisták, s az egyetemi világban dolgozók legalábbis az események elindításában nagy, talán a más városokban tapasztaltaknál is nagyobb szerepet töltöttek be. Buda Ferenc az emlékezéseiben Für Lajos, akkor tanársegéd, Dede László, szintén tanársegéd a természettudományi karon, Kalász László és Székelyhidi Gusztáv nevét említi. A debreceni egyetemisták megfogalmazták a maguk húsz pontját – mint ahogy a MEFESZ (az egyetemisták és főiskolások szervezete) is megfogalmazta a maga tizenhat pontját, ahogy másutt is fogalmazódtak meg különböző számú pontok, követelések, kiáltványok. A jelzett pontok többsége a rákosista vezetői tömb távozását követelte, aztán a szovjet katonaság kivonása ügyének napirendre tűzését, ahogyan követelték a demokratizálódást, a demokratikus országokkal való kapcsolatfelvételt, megfogalmaztak gazdasági követeléseket, írtak egy közép-európai konföderáció lehetőségének megvizsgálásáról (ebben a népi demokráciák és Ausztria, valamint Jugoszlávia vehetett volna részt), s akkor talán egyedüliként itt fogalmazódott meg az agrárium és a határokon túl élő magyarság helyzetének rendezése iránti igény. A demonstrációk több tízezer embert mozgattak meg, de sem a nyitány, sem a felkelés leverése, sem a megtorlás nem volt annyira véres, mint néhány más városban. Debrecenben pár órával minden előbb történt, mint másutt, példának okáért a várost már november 3-án körülzárták a szovjet csapatok, a történések ritmusa azonban itt is hasonló volt a más városokban megfigyelhető ritmushoz. Október 26-ára konszolidálódott a huszonharmadikán történt megmozdulások következtében kialakult helyzet, a forradalmi bizottmány átvette az ügyek intézését, ennek vetett véget a fegyveres agresszió, majd azt követően, hogy az agresszorok által hatalomba helyezett kormány megszilárdította a maga helyzetét, kezdetét vette a megtorlás. Ez is különböző szakaszokban történt,
