Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 11. szám - Buda Ferenc: Tárgyaim
8 jam, „kitapinthatóan” testesíti meg gyermekeink – hajjaj! – hajdani kisdedkorát. Nemrég aztán tisztázódott az eredeti, a valódi tulajdonos személye is. Miután ugyanis megmutattam neki, éppenséggel Péter jelentette ki határozottan, hogy nem az övé volt, hanem Borsié. Az okadatolás terén jártas kutatóként még azt is hozzáfűzte, hogy ezt a típust – úgymond – az ő idejében még nem lehetett kapni. Elfogadtam érvelését: kisebbik húga több mint hét évvel később született, mint ő, s hét esztendő az emberi lét korai szakaszában, továbbá a gyermeklábbeli-kínálat terén egy egész korszaknak tekinthető. (Érveit a magam részéről csupán annyival egészíteném ki, hogy az ő lábán azért még viszonylag kurta használat során is valóban némiképp kopottabbá s megviseltebbé vált volna ez a parányi lábbeli...) Ám végső soron ma már édesmindegy, hogy addig-ameddig melyikük viselte s koptatta: az én szememben (és szívemben) mindnyájuk – mind a hatuk – kisdedkorát idézi fel. Lármát nem üt, s bár viselője lába már rég kinőtt belőle, nem is lábatlankodik. Itt tartom hát többnyire a közelemben, hogy időről időre szemügyre s néha kézbe vehessem. („lábatlankodik”: felesleges, vagy épp alkalmatlan jelenlétével másokat zavar, akadályoz.) Ősök fája Ősei mindenkinek vannak. Ha akarja, ha nem. Ha tud róluk, ha nem. Ha tetszik neki, mifélék s kifélék voltak, ha nem. Számos nép, főként nomád pásztornépek körében illendő volt tudni az atyák nevét (legalább) hét nemzedékre visszamenőleg. Aki nem tudta, azt lenézték, megvetették. Magam is találkoztam s válthattam néhány szót valaha olyan időskorú kazak meg kirgiz emberekkel, akik hetedíziglen fel tudták név szerint sorolni atyai őseiket. Nyilván az egyéni, a nemzetségi (még nem nemzeti!) és csoportidentitás erősítése, megszilárdítása végett volt/van szükség erre a tudásra. Így működött ez az eredetileg úgyszintén nomád állattartó zsidóknál is. Idővel azonban a szokás, hogy úgy mondjam, dinasztikus színezetet öltött, lásd Jézus Krisztus földi felmenőinek részletes felsorolását az újszövetségi Szentírás elején. Röstelkedve bevallom: jómagam bizony kínvallatás alatt sem tudnám nemhogy heted-, de még kevesebb íziglen sem elsorolni az én ősatyáim nevét. Apai nagyapám, Buda Benjámin az elmúlt század elején, még a Nagy Háború előtt a Szabolcs megyei Rohodról kivándorolt Amerikába, s ott csekély idő múlva nyoma veszett. Nagyanyám öt gyermekkel maradt magára. Az ötödik – az egyetlen kislány – torokgyíkban meghalt, így négy fiút kellett egyedül, támasz nélkül fölnevelnie. Hogy a nagyapám apja meg annak az apja, nagyapja stb. ki volt, mi volt, arról nincs adatom s tudomásom. Nagy valószínűséggel földmívesek, elszegényedő vagy már elszegényedett protestáns jobbágyok voltak valameny nyien. (Esetleg – ki tudja? – egy vagy két szilvafátlan köznemes is akadhatott köztük.) Anyai nagyapám, Veres Mihály is roppant csekély vagyonú, s úgyszintén protestáns földmívesek (egykori hajdúk?) ivadékaként kereste családja s maga számára a kenyeret. Küzdelmes, ám lényéből fakadóan békés élete végső
