Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)

2021 / 10. szám - A. Gergely András: In ex-territorium – ha érti, miről van szó (Még nem arról, de talán közelítésként!)

89

mégis valahol és valahogy egybehangzóan emelkedett, összefüggő, sodrásaiban is kitartó, személyes, drámaian költői, igézően közérdekű mindegyik.

Mintha bizony valamely író írná. De ha ebben semmi meglepő nincs is, azért az elismerő hála mégis hozzátartozik! S a dilemma is: mikor nem napló (is) egy regény, ha személyes? Sőt, a fogalmi csűrcsavar sokkal kíméletesebb, ha kimondjuk: a naplóregény műtörténeti és irodalomhistóriai előzményei részben már sejtetik, hogyan lehet, hogyan kell és hogyan is volna fontos az aprólékos követés, az értelmezés sodrába vont elemző rálátás és a kritikai felülnézet kölcsönhatásai között is meglelni a szerzői intenció és az olvasó reflexiók határvonalát. Végel műfaja már magában is interpretáció, irodalmi beszély, narratív identitáspolitika erős kevercse, s ha ebből még válogatott értelmezési „felhő” szerint kiemelni, aláhúzni, fokozni, átértelmezni is kívánunk, vagy akár csak személyesíteni, elérteni, sajátunkká tenni, akkor az máris a blogok blogja, mívesen megmunkált bejegyzések felszínes kitoldása, s ez is önálló rendszert alkot, amennyiben konzekvens – de el is emelkedik tárgyától a személyes jelentéstulajdonítás felé, s egyenesen a határátjárás eszközével. Mégannyira ilyen a helyzet, ha – mint az alábbi eset(ek)ben hangsúlyosan –, amikor a szerzői sorok eleve szerzői sorokra és idézetekre, intenciókra épülnek. A Négyszemközt Máraival. Naplójegyzetek, 1992–2014 (Noran Libro, Budapest, 2014) valójában írói viszontvá

lasz volt írói kérdésekre és életműre, életútra és helytállásra, polgári ideálok és posztpolgári hiányérzetek vagy csalódások történeti valóságára, ezek képzelt és nosztalgikus, létező vagy hiánypótló képzeteire. S e sorokat – szinte Végel László naplópéldáit véve alapul – ha már leírtam egyszer, s még fogom is, itt csupán „bejegyzésként” ismétlem. Ismétlem, mert szószövedékei között Ő is ezt teszi. Megerősít, kiemel, provokál, emlékeztet vele. Eszköz a felkiáltójelek sokasága helyett, miként további mestermunkája a szövegkezelés technikája a saját eszközei között. Kijegyzetelés, megjegyzés, feljegyzés, befirkálás, blog, firkagyűjtemény, reflexió, s még egy sor azonosító eszköz lehetne az alábbi is, ha a Máraiolvasatot követném. De itt most egy másik érzékelésrétegről lesz szó, mely a maga polgári, illuzórikus, eszméltető, deklasszáltságában is méltóságos szerzői ént tükrözi. A bácskai magyar író naplóregénye, a Bűnhődés. Úti szövegek

már fedlapján ékesen hordozza az állapotjellemzőket. Szikáran erős fa, kitartó, földbe markolóan sokfelé tartó kemény gyökérzet, alatta a kimosódó-kikopó föld, amint lassan már majd elereszti tartását és kidőlni hagyja a támasztékmaradékaira görcsölődő növényt... – rémisztő hangulattal idézi meg a vajdasági magyar író „hovátartozását”, identitását, kettős vagy többes kilétét. Markolva a ragaszkodás helyszínét, de növekedve az égig vagy a kidőlésig, megmakacskodva a kimosódó talaj maradékaiban – ez valóban a szerves kötődés, a jelenlét akarásának drámai összképe. Útjai során – merthogy a kötet telve van ilyenekkel – bizonnyal láthatott, megismerhetett, megfigyelhetett nem egyet a „balkáni” szerző, akinek német, magyar, de akár adriai fogadtatása is legtöbbször a bamba visszakérdezés. „Hogyan...? Szerbiában magyar? Az meg miféle?”. S hát nem a büszke válasz terepe a kapaszkodó túlélésre, a gyökereitől szinte elválasztott históriára hivatkozás, sem a monarchiás időkre, sem a világháborúra, sem a „hideg napok” korára, sem a titói rendszerre, sem a délszláv háborúra utalás mint a saját identitás meglelésének utalása. Utalásnak, „mentségnek” elegendő talán – főként ott, ahol az együttérzés még moccantható valamelyest –, de mintha valamely megnevezhetetlen, el sem követett bűn venné körül, vagy elébe tolakodna mint élmény.

A Bűnhődés

kötetcím – túl a kínálkozó Dosztojevszkij-párhuzamon is – mindenekelőtt a bűn nyomába ered. Avagy a bűnösség felől kérdez, a bűn (bűnök) felé vezető út (különbö-