Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)

2021 / 10. szám - Káli István: Oldallöket

15

társaságot. Sem mérnököcskénk, sem PPP nem vette zokon, és a történtek fölötti döbbenetükkel sem zaklatták a „bajba jutott” kollégát.

Pedig akkor még nem tudták, hogy ami történt, mindennek csak a kezdete, egyben a kiváltó oka. Azt is Szépcicitől hallották, hogy alig két héttel a szülei temetése után Alpár értesítést kapott a marosvásárhelyi bíróságtól, amelyben tudatták vele, hogy harminc nap múlva kötelező módon jelen kell lennie azon a tárgyaláson, amelyre gyanúsítottként hivatalos, a gondatlanságból elkövetett, halált okozó baleset miatt.

„Az a kurva purdé”, tört ki másnap mérnököcskénknek, amikor összefutottak a folyosón, de ő látta az Alpár szemén, hogy csak kósza elszólás volt részéről, neveltetésükből fakadóan mindketten úgy gondolják, hogy holtakról vagy jót, vagy semmit, amint az be is bizonyosodott, mert soha azután nem hozta szóba a „szegény kis áldozatot”. Kénytelen volt ügyvédet fogadni, közel egy évig húzódott az ügy, bűnösnek mondták ki, a baleset okaként azt állapítván meg, hogy nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel vezetett, két év hat hónapi szabadságvesztésre ítélték, a végrehajtást három évre felfüggesztették. Fellebbezett, mint utóbb kiderült, azért, mert büntetett előéletűként „itteni rabságra ítéltetik”. Újabb két év telt el, amire az ügyét felsőfokon, a megyei törvényszéken letárgyalták, a bíró ezúttal úgy találta, a rendőrségi jegyzőkönyvben rögzítettek elégségesek, hogy az előző ítéletet felülbírálva felmentse a vád alól. Az ügyre az eltelt három év alatt a Skoda árán kívül ráment szinte minden, amit a szülői ház kényszerű eladásából kaptak, a maradékot így is jókora kölcsönnel kellett megtoldani, hogy az ügyész eltekintsen a másodfokon hozott ítélet megfellebbezésétől.

Az ily módon véglegesnek tekinthető ítélet írásos kiközlésének másnapján Bukarestbe utaztak, hogy Annamari benyújthassa Nyugat-Németország nagykövetségén a saját, Annemarie Bauer, illetve az idősebb és ifjabb Halpert Bauer, valamint Andreas Bauer névre már jó ideje kitöltötten váró honosítási kérelmet. Egy hónap múltán, a kitelepedni óhajtók státusára érvényes rendelkezések alapján, hivatalból megvonták tőle a tanítás jogát, egyoldalúan felbontották a munkaszerződését, de tudtára adták, hogy a tanügyön kívül bárhol elhelyezkedhet. Alpárnak nem mondtak fel a vállalatnál, hogy máshol kelljen utánanéznie valami még elviselhető, alantasabb munkának, az éhenhalást elkerülendő. A továbbiakban nem készíthetett ugyan kitermelési terveket, de Ölyvessy úgy gondolta, hogy végleges távozásáig nem juthat hozzá államtitokhoz, ha a részlegvezető beosztottjaként a meggyesfalvi téglagyár palabányájáért felel. Ezt a nem várt kegyet annak köszönhették, hogy, amint azt PPP megjegyezte, „dajcsikámék tisztességes árat fizetnek a magyar agyukért”, megtoldva azzal, amiben volt egy kis kárörvendés is, hogy „pedig még fogalmuk sincs, mire használhatnák Alpárnak azt a kurva nagy tudását meg műveltségét”. Az ekként téblábolásra kárhoztatásuk méltó kezdete volt az eltökélt asszimilációjuknak, amelyhez, amint azt ugyancsak ő állapította meg igen találóan, a mezítlábas gyermek adta a nélkülözhetetlen oldallöketet.