Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 9. szám - Gyöngyössy Orsolya: Kalandozások a papok erszényében (Bárth János: Paptartás a kalocsai főegyházmegyében)
139 Gyöngyössy Orsolya Kalandozás a papok erszényében Bárth János: Paptartás a kalocsai főegyházmegyében (1738–1849) Aki Bárth János könyvét a maga teljességében szeretné érteni és értékelni, annak érdemes néhány pillanatig elidőznie ennél a nem mindennapi kutatói karakternél. Bárth János érdeklődésének földrajzi kerete i időről időre áthelyeződn ek: hol a „két víz köze”, hol Erdély foglalkoztatja, marasztalja akár évtizedeken keresztül. Egészen a kö zelmúltig túlnyomórészt a Székelyföld társadalom- és településtörténete, az egyházi élet szervező egyéniségei kötötték le figyelmét. Töretlen elszántsággal járt a padlásokon doho sodó, csűrökben, kamrákban hányódó jegyzőkönyvek, családi irattárak és protocollumok nyomában, hogy ez a biztos enyészettől megmenekített „levéltár” a Székelyföld településirányításának, egyházi életének páratlanul gazdag dokumentumtárává formálódjon kezei között. Nyilvánvaló, hogy egyetemi tanári tekintélye mellett kellemes, közvetlen modora, természetes nyíltsága is segítségére volt ebben a misszióban. Bárth János néhány esztendeje – magának tett ígéretéhez híven – visszatért szülőföldjére, a Duna-Tisza közére. Bárth János tapasztalt kutatóként jól tudja, hogy egy tudományos írás akkor hasznos, ha valódi hiányt tölt be; ha azokat a lappangó kérdéseket hozza felszínre, melyekkel m ás szerző idáig nem, legfeljebb érintőlegesen foglalkozott. Ez az elv mintha személyes küldetéssé ért volna benne, mely ellenállhatatlanul vezérli tollát, meghatározza munkásságát. Tapasztalata nemcsak feljogosítja: egyenesen predesztinálja erre a szerepre. Ez az értő bátorság és kutatói magabiztosság teszi Bárth Jánost megbízható történelmi „kalauzzá”, emeli írásait tankönyvigényű olvasmánnyá. Legújabb könyve a pap mint vallási „szolgáltató” és a szolgálatait igénybe vevő, őt eltartó közösség sajátos ökonómiájának szentelődik. A plébános erszényének tüzetes vizsgálata mintha csak ürügy lenne számára ahhoz, hogy a papság mindennapi életét ebből a merően új perspektívából értelmezhesse. Bárth János látható élvezettel boncolgatja ezt a – fiatalabb kutatók számára jó eséllyel riasztó – kérdéskört, mely fölött doktori disszertációm írásakor (nyilván a bonyodalmakat rejtő meredélyt érzékelve) magam is nyugtalanul, kérdésekkel terhelve siklottam keresztül. Teszi mindezt úgy, hogy folyamatosan idézi, beszélteti, „ízlelteti” forrásait, majd jó pedagógushoz illő előzékenységgel magyarázza azokat. Világos igénye van arra, hogy gondolatmenetét olvasói értsék és követni tudják. Elbeszélői stílusából a hiteles kutatói attitűd mellett Bárth János mély emberismerete, emberszerető természete is megnyilatkozik. Derűs megértéssel szemléli főszereplőit, kik gyakran tipizáltak, mégis ismerősek és valósak: a kegyúr, akitől sokat kérnek, ám keve set ad; a tudálékos jegyző, a kekeckedő hivatalnok, vagy éppen a jámbor lelkipásztor. Mind sajátos érdekektől, céloktól vezérelt egyéniségek. Az emberi tényező kiemelése nem pusztán írói fogás , hanem nélkülözhetetlen adalék a szóban forgó kérdéskör meg értéséhez. A plébános fizetésén ugyanis érzékelhető nyomokat hagyott az a körülmény,
