Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 9. szám - Juhász Tibor: Írónak lenni öngyilkosság (Zelei Miklós: Gyilkos idők)
120 De már se álom, se ébrenlét. Tér, amelyben nincs jelen a megbocsátás. A pokol. A kizárás tere. Nem én jutottam a lángok közé. Bennem ég a poklok tüze. Nincs út.” (33.) Mindemellett a pontos tér- és időkoordináták hiánya sem teszi lehetővé, hogy a múlthoz való hozzáférés lehetőségfeltétele a tudatos alkotófolyamat legyen, szemben például az ugyancsak tavaly megjelent Magyar Copperfield című Bereményi Géza-önéletírással. Bereményi elbeszélőjét a gyermek- és a fiatalkorában történteknek az írás általi összerendezése során az egészen konkrét dátumok és helyszínek mint tájékozódási pontok segítik, ellentétben a Gyilkos idők kel, amelynek alcíme nemcsak a saját múlthoz, hanem egy közösséghez való közelítés akadályaira vonatkozó figyelmeztetésként is értelmezhető , kiváltképp, ha azt a hátlapon olvasható tartalomismertetés felől értjük: „Az öngyilkosság és a gyilkosság motívumrendszerének segítségével fejti föl Zelei Miklós egy magyar falu elmúlt hét évtizedének folyamatos pusztulását.” Ez a csak „falu”-nak hívott település a könyvben sem nyer konkrét megnevezést, így az ott lakó közösség pontos körülhatárolha tósága is kétséges. A földrajzi referenciák hiányát valamelyest ugyan ellensúlyozza, hogy a szövegben néhol – Csalog Zsolt írásművészetére emlékeztető módon – többek között felismerhetők a dél-alföldi nyelvjárás ö-ző jellegzetességei, továbbá találkozhatunk regionális nyelvváltozatból eredeztethető kifejezésekkel is (pl. a „hukka” szóval, melynek jelentése a kötetben: ugrálós gyermekjáték), de e megoldásoktól dominánsabbak azok az eljárások, amelyekkel a könyv prózanyelve a spontaneitás hatását kelti föl, például a halmozott jelzős szerkezetek („Az utcák szegélyén hasítvány hegyébe tűzött, kibelezett villanykörték pirosra festve, kékre pingálva, kályhaezüstben ragyogva.” [34.]), felsorolások („Az összes disznóvágási nyesedék, hulladék, bélzsír, fodorzsír. Megavasodott zsír, töpörtyű, szalonna.” [45.]) és verssorokra tördelt szövegegységek beékeléseinek („törvény / végzet / verés / vergődés / világ / vonakodás” [33.]) sűrű egymásmellettiségével . E megszólalás mód hatásmechanizmusa, a könyv rizomatikus szerkezete, a sűrűn beiktatott cezúrák, történetforgácsok, emlékfoszlányok és a fentebb is idézett, a szuicid hajlamú elbeszélő zavarodottságát színre vivő szöveghelyek nemcsak az ő épelméjűségét teszik kétségessé, hanem magát a kort mutatják zavartnak, illetve ezzel összefüggésben az őrületet kortü netnek (ebben a tekintetben talán Solymosi Bálint Vakrepülés című „gerillaregény”-e áll hozzá legközelebb a 2020-as könyvtermésből): „A tanácsháza tetején áramtalanítani kell a váratlanul kikapcsolhatatlanná vált pléhkurvát, mert a Közkívánatra című helyi indulókínálat helyett parázna hörgés, jajgatás, cuppogás száll belőle. Folyamatosan szólnak a telefonok, de ha fölveszik őket, azokból is ugyanezek hallatszanak. De még az íróasztalok lapjaiból is.” (28.) A kommunista diktatúrában kialakult általános megzavarodottsággal magyarázható az is, hogy az elbeszélő számára már gyermekkorában magától értetődő alternatívának tűnt a saját élet önkéntes kioltása („Az első öngyilkossági kísérletem alsó tagozatban történik, harmadikban, 1957-ben.” [9.]), valamint a másokon gyakorolt agresszió („Addigra már túlvagyok az első gyilkossági kísérletemen.” [11.]). Az elnyomó államhatalom olyan társadalmi berendezkedés kialakulásához vezetett, amely az osztálytársadalom felszámolásához szükségesnek gondolt elvárásokkal lehetetlenítette el az identifikációt: „Egy nép, amelyiket bármikor föl lehet pofozni. Arra megtanítani az embereket, hogy önmagukat pofozzák föl. Parancs nélkül. (...) Így kényszeríteni rá egyént és közösséget az öngyilkosságra. Arra, hogy már ne is kelljen kényszeríteni. Mindenki saját akaratából irtsa a kultúrájába, hagyományaiba, történetébe, helytörténetébe való begyökerezettségét. Legyen bizonytalan.” (81.) Így le tt „[f]ölszabadítás a gyilkosság és az öngyilkosság a tele pülés életében. Fénnyel tölti be a napokat, rejtelmekkel ajándékozza meg az embereket, sejtelmek szállják meg a lelküket, új valóságokra irányítják a tekintetüket.” (21.) Ezért is kapja az államhatalom intézményrendszere összefoglalóan a „Jövő Daráló Hivatal” elne-
