Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 9. szám - Simon Márton: A határvidék feltűzi csillagait (Dezső Tamás fotóihoz)
97 Simon Márton Határvidék feltűzi csillagait Dezső Tamás fotóihoz Állítólag nem is legenda, valóban létezik ez, van olyan, hogy vereség és győzelem, csak ezeket nem nekünk találták ki, ez is tény, mi egyfélén tudjuk csinálni, az meg pont egyik sem a kettőből. Maguk a világban élnek, mi meg itt – itt legföljebb az omlás van, vagy az égés. Meg a nevelőotthon téglakerítésén sorban, lovaglóülésben cigiző tizenkét évesek, az órabérbe szedett barack, amit sörben fizetnek ki. Mesék, amikből mindig pont semmi nem igaz, hiába látod őket megtörténni. Mi itt a semmi közszereplői vagyunk. Szeretjük, persze. Miért? Címerállatunk a Köd, a rozsdás utcaajtó előtt áll, kiabál, hogy neki kétharmad tüdejét kivették, de még ma visszamegy érte, ma visszavesz mindent, csak ezt még megissza. Ha éltél itt, egy fejtartásból azonnal megmondod, álmodból ébredve a buszon, hogy hazaértél. Ez a vidék ilyen. Ilyen retapos. A csöndet befalazták a levegőbe, a szeméttelep fölött egy éhes naprendszer cserregő bolygói. Csak nézni őket, mert a puskákat elvitték, beolvasztották, gerenda lett belőlük a gyárban, ami csak a távolban létezik, nem lehet hozzá közel menni, így ránézésre meszes rozsda. Olyan, mint egy általános iskolai színjátszó előadásban a tél szíve. Gyomra. Feje. Függönye.
