Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 9. szám - Fried István „… az »igazi« Európa küszöbén botorkáltunk” (Az ismerős és az ismeretlen az Egy polgár vallomásaiban)
84 ugyanoda céloz, mint amitől való távolságát nevezte meg. A „történelem” kudarcaként is fölfogható ez a kívüllét... Egy ráismerés diadalának emléke, az anyanyelv és a művészetek körbeölelő, ittlétéhez ragaszkodó hűsége maradt csak meg. Ezzel teremtve meg a soksok változásnak kitett folyamatosság érvényességét. A megtervezhetetlen helyzetekben nem adódott lehetőség a helyes választásra, de a sorstörténetben makacsnak bizonyuló helytállás a túlélés feltételének bizonyult. A XX. századi író- és írástörténetek közül az Egy polgár vallomásai szerzőjének a közöttiség megélésének tapasztalata jutott. E tapasztalat a kultúra és történelem teremtette szembesülések során késztette eszményei és hite állandó felülvizsgálatára. Az 1930-as, 1940-es években regényekben, útleírásokban. 1943/44-től kezdve elsősorban naplókban és az emigrációs regényekben. A határok választották el Márai Sándort élete színhelyeitől, kötötték össze az anyanyelven készült alkotásokkal, és tették számára átjárhatóvá az ösvényeket a világirodalom felé haladva. Ennek következtében éppen az emigrációban értékelődött át a centrum meg a periféria, új jelentésekhez jutva, különös tekintettel Salernóra vagy San Diegóra. Nem a földrajzi vonatkozás dominált, hanem az életrend gyakorlásának lehetősége. Túl a hétköznapokon ez a leginkább gyümölcsöztethetően – ismétlem –, az irodalmi műfajok közül az emigrációs regényeken és az élete végéig vezetett naplókban sikerült.
