Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 9. szám - Fried István „… az »igazi« Európa küszöbén botorkáltunk” (Az ismerős és az ismeretlen az Egy polgár vallomásaiban)
82 lat önfelismerést sürgető mozzanataival. „Tíz éve »éltem Európában«, mint valamilyen haladó, szorgalmas növendék; s egyszerre groteszknek, hazugnak éreztem helyzetemet. Valahogy nem volt valóságos az életem: mindenből hiányzott az a közvetlen, tapintható valóság, ami nélkül az élet idegenben idővel feladattá, szereppé változik át.” Nemcsak az én körvonalazódik határozottan, hanem az idegen sem elvont képzet, az én hez képest konkretizálódik. Ezt példázza, hogy Proust iránti érdeklődése (élete végéig számára kedves-fontos író maradt, anélkül, hogy bármily vonatkozásban követője lett volna) más jellegű, nem „végzetes”, hogy Márai jelzőjét idézzem, mint egy hazai költő „emelkedéséé vagy bukásáé”. Ugyanakkor az sem felejthető, hogy mindez a szellemi létezés szintjéről való körbetekintés, nem az extra Hungariam... autarkiássá szűkített nézete szerint artikulálódik. A franciák „titka” részint az „anyagi kultúrá”-ban kézzelfogható életrend megismerésére vonatkoztatható; az Egy polgár vallomásai „mögöttes”-ében jelenik meg, ekkor még meglehetősen halványan, a politika, a demokrácia eszménye, amely a Napnyugati őrjáratban vezérmotívumos szerephez jut. Ennek kinyilvánítása sem marad azonban el. A művet záró fejezet utóhangként, olyan összegzésként hangzik, amely a válságfilozófiák (mindenekelőtt Spengler) baljós következtetéseinek főbb szólamát veszi át – elhatárolás és feladatvállalás konfrontációját végzi el, nem téve különbséget „Európa” és a magyar viszonyok között. „A társadalom, amelyben élek, nemcsak a szellem csúcsteljesítményei iránt közömbös már, hanem a mindennapok átlagának emberi és szellemi stílusával szemben is.” „A szellemi ember magányos jelenség, s mindenfelé katakombákba kényszerül, mint a középkorban a vandál hódító elől a Betű titkával rejtőző szerzetesek.” (Márai Európaeszménye több tekintetben kapcsolható Ortegáéhoz.)29 Ami feladatnak jelölhető meg: a tanúságtétel a század mellett, „amely az értelem diadalát hirdette az ösztönök ellen, s hitt a szellem ellenálló erejében, amely fékezni tudta a csorda halálvágyát.” Nem lehet nem tekintetbe venni az 1934/35-ös évszámokat, mind a „nyugati”, mind a magyar szellemi élet előzményeit (a magyar irodalomból súllyal Babits Mihály!); de azt sem volna tanácsos mellőzni, hogy az Egy polgár vallomásai elbeszélőjét határhelyzetben láttatja, „az »osztály« utolsó diadalmas pillanatában” született, e pillanatokból válik szét múlt és jelen, az értelem hagyománya iránt érzett elkötelezettség és a tömegtársadalom szellemellenessége (középpontjában a világméretű háborúval, majd a háborút követő békék elvesztésével). A végső tanulság újraemlegetése annak az európaiságnak, amely a napnyugati szellemiség formáit igyekszik továbbörökíteni. „Igaz, láttam és hallottam Európát, megéltem egy kultúrát...” Európa ezúttal nem foglalódik idézőjelek közé, a civilizáltság helyett a kultúra megélése mutat az értéktelítettség irányába, s nem a passzivitással azonosítható emlékezés keretei közé foglalódik, ami egyszerre írói program és életrend. Az Egy polgár vallomásai t érdemes összeolvasni a Napnyugati őrjárat tal és az Európa elrablásával; még akkor is, ha az útirajz műfajilag eltérő szerkesztése révén egyszerre több és kevesebb helyet hagy a személyességnek. Többet, mivel az út nemcsak külső esemény, hanem belső is, „megtörténik” az utazóval, viszont kevesebb, mert a vállalt műforma eleve keretet jelöl ki, amelyben az utazó mozog. Nem állítom, hogy Márai mindenáron be akarná tartani a maga megjelölte alakzat „előírásait”, ugyancsak „regényes”-re sikerül mindkét útleírás. Viszonylag kevés tájrajzzal, annál több kereséssel: milyen állapotban van a demokrácia. Európa, az első világháborút követő válságperiódusra miféle feleletet ajánl a Nyugat, illetőleg a második világháborút követő keresés milyen irányú tájékozódást kínál a romok közül. A Napnyugati őrjárat reménykedését a történelem szétfoszlatta, az Európa 29 Márai és Ortega y Gasset Európa-„tudata”, az európai küldetésről hirdetett felfogása között érdemes volna meghúzni a párhuzamos vonalakat. Ortega Európa-felfogásának értelmezéséről vö. Csejtei, i. m, 208–233. 2007-ben jelent meg Ortega Elmélkedések Európáról című műve.
