Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)

2021 / 9. szám - Fried István „… az »igazi« Európa küszöbén botorkáltunk” (Az ismerős és az ismeretlen az Egy polgár vallomásaiban)

70

politikai berendezésektől kezdve országhatárokon át a Márai család közeli és távolabbi tagjainak sorstörténetéig. A bécsi rokonok immár egy másik országban élnek, az apa, a kassai polgár Grosschmid Géza is egy „másik” országban él anélkül, hogy Kassát elhagyta volna, Kassa már nem Északkelet-Magyarország kulcsvárosa, hanem Csehszlovákiának a központhoz (Prága–Pozsony) képest távoli, noha továbbra sem jelentéktelen perifériája.

E fönti bekezdésből kitetszik, hogy az 1914 nyarának idilljébe betörő (távoli) esemény fölgyorsította e történelmet, Európáét, Közép-Európáét, Kassáét, a Grosschmid családét, az írói névvel már lapokban szereplő, majd vékony verseskötettel jelentkező Márai Sándorét egyaránt. Valamennyi történet egymásba gabalyodott, bonyolult, előre nem sejthető változatokat hozott létre, ellenkező jelentéssel látva el az egynemű tényezőket. Az első világháború végnapjait követő, különféleképpen értelmezett, vágyott, gyűlölt, fogadott radikális átrendeződések lendítették ki az ifjú újságíró-egyetemista Márai Sándor pályáját, különféle határhelyzetekre navigálta sorsa. A tizenhárom esztendő kassai létezését eperjesi–kassai–budapesti–kassai–németországi évek, hónapok, napok követték, egy nemcsak szellemi kalandsorozat megannyi állomása, tele mozgalmassággal, (újság)írói tanulóévvel, ismerkedés költőkkel, írókkal, napi-országos politikával, impériumváltással – majd németországi esztendőkkel, amelyek egy kevéssé szokványos nevelődési regény fejezeteként volnának felfoghatók. Az első kötet befejezését mégsem az időrendben következő eseménysorról szőtt beszámoló viszi tovább, hanem a majd egy évtizedet kihagyó jelenet, amelyben annyi a közös az előző kötettel, hogy nemcsak nyomdatechnikailag nyit új fejezetet, hanem egy merésznek tűnő vállalkozás nyitányát indítja el. Méghozzá egy elejtett, mégis perdöntőnek tetsző mondattal:

„Figyelj – mondtam feleségemnek. – Ezek már európai katonák”. A „már” itt nem közönséges-közömbös időhatározó. A belga–német határon posztoló két katona és „a Nyugatra [a nagy kezdőbetű sem kevésbé beszédes! F. I.] induló rozoga vegyesvonat” ijesztőnek és jelzésértékűnek vélhető, előre vetíti a Nyugatra készülő két kassai illetőségű fiatalra várható élményeiket. A rozoga kupéban „hiányzott az egyik ablak, a szíjak tépetten szakadtan fityegtek, a poggyászháló rongyosan lógott, az ülésekből kiállt a rugó”. Ezzel szemben: a hídon álló két katona „térdig érő, pompás, fűzős bakancsokat viseltek, szürkészöld egyenruhát, de ezt is inkább csak sportszerűen, mint valamilyen vadászöltönyt”.

Akár el is játszhatnók a híd szimbolikájával, miként a határéval is (Jurij Lotmant idézve: „A határ fogalma a szemiotikai individualitás egyik alapmechanizmusát jelöli. Határvonal ott húzódik, ahol a periodikus forma végződik. A határon inneni tér »a miénk«, úgy tartjuk számon mint a sajátunkat (...) Szemben áll vele az »ő terük«, amely »idegen«),11

a híd itt feltétlenül összeköt, hiszen át lehet rajta menni, a miénkből az övékébe, de természetesen elválaszt, katonáknak kell felügyelniük. Az utazók Nyugatra tartanak, ezúttal Németországból, e történetek legelejét idegondolva, még messzebbről, Kassáról. Persze, mint az elbeszélésből megismerhető: ennek az útnak több, kanyargókkal tarkított állomása volt. Ami bizonyos: Nyugatra utaznak, ami többféleképpen jelölhető. Honnan is indulnak? Ha a Nyugat perspektívájából Kassa Keletnek számít, a német városok kevésbé, ám az Egy polgár vallomásai

ban markáns vonásokkal meghúzható/meghúzott határ, mely több vonatkozásban tolódott el, figyelmeztet: az e könyvben említett határ Nyugatot választja el attól, ami nem sorolható a Nyugatba.

A második kötet ezzel a jelenettel indul, ez adja meg a későbbiek alaphangját, innen mozdulnak el a történések, anélkül, hogy a rácsodálkozásban kimondott szavak: „Ezek 11 Kultúra és intellektus. Jurij Lotman válogatott tanulmányai a szöveg, a kultúra és a történelem köréből, ford., szerk., elő- és utószó Szitár Katalin. Argumentum. Budapest, 2002, 97.