Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 1. szám - Takáts József: Három bolond nap (Fazekas Mihály: Lúdas Matyi)
111 bolond napját egészítené ki a történetből hiányzó nevetéssel. Megint csak Bergson könyvére hivatkoznék. A nevetés társas jellegének, csoportfüggő voltának szentelt bekezdésében írja, hogy „bármilyen közvetlennek véljük is, a nevetésben mindig ott bujkál valami egyezség, szinte azt mondhatnám: cinkosság más, valóságos vagy képzeletbeli nevetőkkel.”37 Azt hiszem, ez a megállapítás Marci kanász röhögésére is igaz. A korábbi értelmezések említett leárnyékolódása azért is hátrányos Fazekas művére nézve, mert az újabbak (beleértve a saját munkámat is) általában többet törődnek – Balassa Péter fogalompárjával szólva – az észjárás, mint a forma kérdéseivel. Horváth János például remek mondatokat írt a szerző hexametereiről, például ezt: „Senki sem írt hexametert oly teketóriátlan egyszerűséggel, oly hihetetlenül természetes, erőltetetlen magyar nyelven, mint ő.” Mélyen egyetértek azzal is, hogy a mű erényei közül a tömörséget és a „kiváló ökonómiát” emelte ki.38 Bíró Ferenc korszakmonográfiájának fejezete a narrációs lassítás és gyorsítás „mesteri érzékéről ” írt, 39 s valóban, például a Második levonás középrészének a kihagyá sos szerkesztése igazi elbeszélői mestermunka. Mit is tehetnék ehhez hozzá? Talán azt hangsúlyoznám, milyen bonyolult forma jött létre a bevezető paratextusoknak a mese elé helyezésével – a példázatos kapocs és a politikai keretezés szerkezeti megoldása jóval összetettebbé tette a Lúdas Matyi t, mintha csak a négy levonásba foglalt meséből állna. Úgy látom tehát, hogy a Lúdas Matyi tanító példázat is és komédia is. Nemcsak két főszereplő, hanem két „műfaj” küzdelme is zajlik benne. A tanító példázat igyekszik megfékezni, kordában tartani a komédiát; a komédia igyekszik kiszabadulni a példázat keretei közül, talán szerzője szándéka ellenére is. Bizonyára a mű e komoly-komikus kettősségére is utal a szerzői előszó többértelmű medvetáncoltatás-hasonlata: „...Bátran eleresztem azért én Döbrögi Mátyássát, mint medvét, mely vadonából Emberi kézre került, és már gazdája dudáján Úgy illeg-billeg, hogy rajta akárki nevethet, Senki fiának nem lévén oka tőle szepegni.” E ravasz megfogalmazás értelmezését könnyű elvéteni. Én mindenesetre így értem: a valóságos Matyi megjelenésétől (akárcsak egy medvéétől) sokaknak volna oka megrémülni. Az irodalmivá vált Matyi azonban olyan, mint a megszelídített, idomított medve: senkinek nem kell tőle félni. A valóságos pórok bosszúja nagyon is komoly téma. Matyi irodalmi műbe foglalt bosszúja azonban farsangi eset, mint a medvetáncoltatás, amelyen „akárki nevethet”. S így is lett: nemcsak Marci kanász nevetett rajta, hanem a földesúr gróf Dessewffy József is. 37 Uo. 38. 38 Horváth, i. m. 900. 39 Bíró, i. m. 372.
