Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 7-8. szám - ***: Borászok a Duna borrégióból (Interjú Font Gáborral, Frittmann Jánossal, Galántai Norberttel, Lantos Szabolccsal, Szentpéteri Attilával, Dabasi Gáborral, Hetényi Józseffel, Kökény Benővel, ifj. Kökény Benővel, Gálné Dignisz Évával, ifj. Gál Csabával, Gonda Jánossal, Koch Csabával, Koch Pálmával és Kovács Róberttel - az interjúkat készítette Bárdos Ferenc és Kriskó János)
196 Kecskemét térsége Dabasi Gábor Dabasi Gábor, a Damax Kft. társtulajdonos-ügyvezetője 1978-ban végzett a kecskeméti Kertészeti Főiskola szőlész-borász szakán. A Közép-magyarországi Pincegazdaságnál helyezkedett el, végigjárta a ranglétra fokait a fizikai munkás beosztásoktól a borászati osztály vezetésén át a vezérigazgatói székig. Amióta 2003-ban megszűnt a jogutód Kecskemétvin Részvénytársaság is, amelynek utolsó vezérigazgatója volt, Magyar Lászlóval közös vállalkozásában, a Damax Kft.-ben dolgozik. A kft.-t már 1996-ban létrehozták, szőlőterületeket vásároltak Szentkirályon. Pincéjük még nem volt. 2003-ban a Szikrai Állami Gazdaságtól vásárolták meg azt a lakiteleki borászatot és pincét, amelyet korábban a Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet használt. A kutatóintézet megszűnése után csatolták a pincét a szikrai borászati céghez, s lett végül a Damax Kft. tulajdona. – Mekkora területen gazdálkodtok? – Ketten 130 hektárnyi szőlőt művelünk, és ehhez jön még a 18 000 hektós pince. A Szentkirály–Lakitelek hegyközség 630 hektáros területéről is mi vásároljuk fel a szőlőt, hozzánk kerül a termés zöme. Vörösboros technológiánk nincs, ezért a kékszőlőt nem tudjuk átvenni, maximum a rozénak szánt, nem túl jelentős mennyiséget. Amióta birtokunkba került a pince, örökös fejlesztésben vagyunk. – Milyen változások történtek, amióta megjelentetek a területen? – Átalakult a termékszerkezet is, a tulajdonszerkezet is a hegyközség területén. Akik kis területen gazdálkodtak, szinte kivétel nélkül abbahagyták. Fél-, egyhektárnyi területeket nem érte meg művelni, így elindult az ültetvénykoncentráció. Azok maradtak, akik már nagyban foglalkoznak szőlőtermesztéssel. Többségükben már végrehajtották a rekonstrukciókat, a fajtaváltást, és megtörtént a támberendezések cseréje, a géppark bővítése is. A rekonstrukció olyan vég nélküli feladat, amelyre folyamatosan költeni kell. Aki vállalkozásként foglalkozik a szőlőtermesztéssel, emiatt már csak igen nehezen tud kiszállni. Egy útja marad, előremenekül. Mindez lecsapódik a mi cégünknél is. Az utóbbi években olyan arányban növekedett a szőlő termésmennyisége, hogy már nem tudtuk követni a pince kapacitásával. A berendezések olyan drágák, hogy százmilliók kellenének a lépéstartáshoz. A feldolgozáshoz szükséges összes gép és berendezés nyugati import, itthon leállt a borászati berendezések gyártása. Mindent külföldről kell megvenni, sok választásunk nincs. Bővítenünk kellene a tartályteret is, az igény egyre szorítóbb, ugyanakkor még nem tudtuk utolérni magunkat, nem tudtunk olyan arányú növekedést produkálni, mint amilyet a szőlőterület és a termésátlag növekedése indokolttá tenne. – Egyedüliek vagytok, akik felvásároljátok a hegyközségben megtermelt szőlőt? – Korábban nyolc felvásárló is működött a térségben, de mára szinte egyedül maradtunk. Sokan abbahagyták a felvásárlást az alacsony jövedelmezőség miatt. Nem elég, ha valakinek van egy berendezett pincéje, piac nélkül az egész vajmi keveset ér. Mi próbálunk talpon maradni, a meglévő piacainkat életben tartani. Úgy-ahogy álljuk a sarat, de egyre nehezebb. Egyre több hitelt kell felvennünk, küzdünk az uniós csatlakozást követő árversennyel is, hiszen a termékeink zöme az olcsó árkategóriába esik, és ez a szegmens a legérzékenyebb a piacon.
