Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 7-8. szám - Kontor Enikő, Csávás-Ruzicska Tünde, Szabó Ádám Csaba kerámiái
204 viszont kevésbé szeretnek gondolkodni, ezért az autonóm tárgyak iránt lényegesen nem növekedett meg a kereslet. Amikor még üzemelt Budapesten a Museion No1. nevű galéria, ahol dolgoztam, gyakran megtapasztaltam, hogy a betérő látogatók próbálták befogadni a kiállított műtárgyakat. Mindenáron magyarázni, értelmezni, valamihez kötni akarták a műveket. Mihez hasonlít? Meg akarták fejteni az üzenetet. Próbáltam rávezetni őket, hogy ne is feltétlenül megérteni, sokkal inkább érezni akarják a tárgyakat. Közelítsenek inkább gyermeki ösztönösséggel és szabadsággal hozzájuk, semmint görcsös, okos, felnőttes akarással. – Funkcionális vagy autonóm kerámiatárgyat készítesz szívesebben? – Mind a kettőt egyformán fontosnak tartom. Ugyanakkor autonómból nyil ván jóval kevesebb van. Hogy éppen mi készül, annak nagyon egyszerű és földhözragadt okai vannak: például, hogy meg kell élni, vagy kapok-e éppen valamilyen művészeti ösztöndíjat. Amikor autonóm tárgyat készítek, az nálam mindig valami esszencia. Gyűlnek-gyűlnek az érzések, gondolatok. Azért nem készítek sok szobrot vagy plasztikát, mert az adott érzésnek vagy problémakörnek mindig csak a leginkább esszenciális darabjait szeretem elkészíteni. Nem pörgök hosszan valamin, amin fejben már túl vagyok. Ezért kevés darabszámúak a sorozataim is: legfeljebb 4-5 tárgy adja meg a gondolat velejét. Ebben a pár darabban, hitem szerint, teljességgel el tudom mondani, amit akarok. A többi próbálkozás már csak ismétlés lenne. – A formáidat honnan meríted? – Markáns formákkal dolgozom, gömbbel, háromszöggel és különféle hasá bokkal. Kötődöm az alapformákhoz, nagyon erősnek érzem őket. Ugyanakkor szeretném elérni, hogy a háromszögből és négyzetből önálló személyiségek és karakterek, Katikák és Pistikék legyenek. Az izgat, hogy miképp lehet a minimális formákból valami maximumot kihozni, hogyan tudnak ezek túlmutatni az univerzális mivoltukon. Nem egyszerű feladat. Engem mégis ez izgat, az egyszerű formákat felruházni valami olyan tulajdonságokkal és érzetekkel, amelyek képesek többletjelentést adni a már jól ismert szimbólumrendszereknek. Nem állítom, hogy mindig sikerül, de a törekvés ez bennem. – A közönség mindig képes volt befogadni vagy elfogadni a munkáidat? – Pár évvel ezelőtt szembesültem vele, hogy nem értették az emberek a mun káimat. Túl rusztikusnak, öncélúan durvának ítélték őket, különösen ha összevetették őket például az IKEA-s porcelánokkal. Sokáig a hófehér porcelán volt, és talán még ma is ez az etalon, de azért azt érzékelni lehet, hogy nő az emberek ingerküszöbe. Ha nem is túl jól, de valahogy azért megélnek azok a design-boltok, amelyek forgalmazzák például az én tárgyaimat is. Az emberek kezdik elfogadni a másfajta esztétikát, a másfajta gondolkodást nemcsak a gasztronómiában, hanem a kerámiaművészetben is. – A gasztronómiában az öntörvényűséged miatt állításod szerint nem lettél sikeres. Vajon a bolttulajdonosoktól mint megrendelőktől el tudsz fogadni ötleteket, javaslatokat, kéréseket?
