Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 7-8. szám - Kontor Enikő, Csávás-Ruzicska Tünde, Szabó Ádám Csaba kerámiái
202 láttatni magam, mint aki vagyok. Ha valami vonzó lehet abban, amit csinálok, az valószínűleg pontosan ez. Ami tűnhet akár furcsának és érthetetlennek is azok számára, akik nem veszik ezt az üzenetet. Mindenképpen önmagamat kell vállalnom, másként nem megy. – Az évek során keresett keramikussá váltál. Megteremtődött a táborod, figyelnek rád, keresik a munkáidat, állandó visszajelzéseket kapsz a közösségi felületeken. Nemcsak hogy nem visszhangtalan a művészeted, de sokan várják az egyre újabb megnyilvánulásaidat. – Engem nagyon sokan szeretnek azért, aki vagyok. Nem kifejezetten a kerá miáimért, talán inkább azért, amit emberként képviselek. Vagy amit adni tudok. Néha azt érzem, hogy mindez egy kicsit összeér azokban, akik a tárgyaimat kedvelik. Szerintem azt érzik a munkáimban, ami bennem is bennem van. És ez a harmónia vonzó lehet. – Hogyan születnek meg a tárgyaid? Hogyan lesznek a funkcionálisak, például a minivázáid, és hogyan a szobrászati igényű kerámiáid? – A kis vázák nagyon speciális dolgok az életemben. Ezek 5-8-10, maximum 12 centiméteres tárgyak, amelyek eleinte azért jöttek létre, hogy a kemencében a kihasználatlan, apró tereket megtöltsem. Praktikus okokból tehát. Viszont sikerült valami olyan pluszt beléjük tenni, vagy az arányaik, vagy a máz, vagy mindkettő által, hogy vonzódnak hozzájuk az emberek. Ami pici, az általában szerethető. Nekem viszont nagyon furcsa a viszonyom a kis vázákkal. Nagyon vágynak rájuk az emberek, ott vannak minden üzletben, ahol a dolgaimat kapni lehet. Ezért nyúznak a megrendelők, én viszont egy kicsit már unom őket. Ezeket a tárgyakat nem korongozom, hanem gipszformába öntöm. Az első darabokat korongoztam, azokról vettem le a negatívokat, mivel ez a technológia a sorozatgyártáshoz jóval célszerűbbnek bizonyult. Megvallom, nagyon izgalmasnak is találtam a készítésüket – az első 150 darabig. De amikor már az ezredik darab felé tartok, az már nekem sok, már kevésbé érdekes. A viszonyom már közel sem annyira lírai velük, mint a kezdetekben. Az apró tárgyaim mégis – a magas darabszám ellenére – változatosak, eltérőek, egyedi hatásúak színben, felületképzésben, és amiben csak lehetséges. Mindent elkövetek velük, hogy újra és újra meg tudjam őket szeretni. Nagyon élvezem a változatosságot, nagyon izgat az, hogy kísérletezek, anyagokkal, mázakkal, formákkal. Nekem ez fontos. Lehet, hogy ez kifelé nem nagyon látványos, észre sem veszik a munkáimon, de talán ez természetes. Egy alkotó ember mindig teljesen mást gondol magában a formáiról, a megújulásról, mint a környezete, mint egy külső szemlélő, főleg ha az egy szakmabeli. – Több helyen és alkalommal beszéltél már arról, hogy vonz a monumentalitás. A tárgyaid felületei érdesek, rusztikusak, erősen megdolgozottak. Ez a monumentalitás elérésének egyik eszköze? – Azt hiszem, hogy a felületeim nem játszanak szerepet a monumentalitásban. Viszont tény, hogy nagyrészt kézműves technikával dolgozom, főként korongozom, illetve lapokból építkezem. Nem szeretem pörgetni a munkát, hogy legyárt-
