Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 1. szám - Boldog Zoltán: Arany János rejtett politikai és poétikai programja (Történelmi balladákká tördelt nemzeti eposz)
86 Mindkét olvasat, a megbékélést és az integrációt hangsúlyozó is releváns lehetett az 1850-es években, mint ahogy helytállónak bizonyulhat ma is a szabadságharcra és az azt követő időszakra vonatkoztatva. Voltak közös hagyományai a Kárpát-medencében élő népeknek, de a kulturális közösség nem válhatott politikaivá, hiszen a magyar vezetőréteg ettől elzárkózott. A nemzetiségek nem kaptak kollektív politikai jogokat, de egyénileg lehetőség adódott a felemelkedésre: Szibinyáni Janknak és Damjanich Jánosnak is. Így válhat a Szibinyányi Jank egy allegorikus olvasatban Damjanich János dicsőségét zengő költeménnyé, amennyiben allegorikusan, az 1849-es események politikai kontextusából tekintünk rá. Az egyik legérdekesebb darab az el nem készült Hunyadi-balladakörből a Stanzák „Mátyás dalünnepe” című, amely az „eposzi kísérletből” alcímet viseli. A műfajmegjelö lés jelzi, hogy Arany ezt a témát alkalmasnak látta volna eposzi formájúvá és méretűvé formálni. Emellett arról is árulkodik a megjegyzés, hogy Arany esztétikájában milyen közel állt egymáshoz az eposz és a ballada. Egy eposztöredék, egy eposzkísérlet akár egy balladasorozatba is beilleszthető, hiszen az említett vers könnyedén olvasható a Hunyadi csillaga, Both bajnok , Szibinyáni Jank , Kapisztrán (befejezetlen ül maradt ), V. L ászló és a Mátyás anyja képezte történet egyik elemeként. A Stanzák azonban az alkotói önreflexió miatt is fontos. A versbeszélő a következő képpen látja eddigi tevékenységét: „...engem eléget a szégyen rozsda-pírja, / Hogy időmhöz képest oly keveset tettem / És hogy az én könyvem még nincsen megírva.” A Naiv eposzunk ban láthattuk azt a követelményt, amely szerint a klasszikus epopoeák „mindnyájan kerek egés z szé, életműves költői alkotmánnyá hajlandók idomúlni”. A Stanzák kesergése vonatkoztatható a Hunyadi-balladakörre, de utalhatnak arra is, hogy a történelmi balladasorozat részei még készülőben vannak, és együtt olvashatók könyvvé, összefüggő egységként. A legtöbb századnak egy-egy balladát Ha Arany János 1850-es években született történelmi balladáit kronologikusan olvassuk, és az általuk megjelenített időszakot kiegészítjük az irodalmi-történelmi emlékezetnek akkor köztudatban lévő elemeivel, azt vehetjük észre, hogy a választott események átívelnek történelmünkön a 11. századtól egészen a 16. századig. A 11. századot képviseli az István örökje című töredék, amelynek másfél versszaka a következőképpen zárul: „Üle István szent király fejedelmi székén, / A soknyelvű nemzetet birja vala békén;...” A problémafelvetés hasonló ahhoz, mint amit a Szibinyáni Jank ban olvashat tunk. István is a nemzetiségekkel való kiegyezésre, egy soknemzetiségű ország kialakítására törekedett, és a vers korabeli suga llata is hasonló lehetett ehhez. Egyszerre meríti témáját a 11., 12. és a 14. századból a Szent László , amely a Legenda alcímet kapta, bár műfaji jegyei alapján a balladákhoz sorolható. A Legenda megjelölés fel tételezhetően azért kerülhetett a cím alá, mert ez szolgált forrásként a műhöz. Ha a Szent Lászlót példázatként olvassuk, akkor arra következtethetünk, hogy a magyarságnak szük sége van hősökre, olyan legendákra, akik a sírból kikelve segítenek a döntő ütközetekben. A halálon túlról visszatérő lovagkirály az 1848–49-es ütközetek hőseire emlékeztetve akár a szabadságharc folytatásának lehetőségét is fölvethette egy korabeli olvasóban, azzal a megszorítással, hogy mindehhez isteni segítségre, isteni beavatkozásra lenne szükség (ez utóbbi miatt is különösen eposzi a hatása a Szent László nak). Csakis olyan hősök vis z szatérésével lehetne elérni a tatárokat visszaszorító Szent László csodáját, akik még az emlékezetben élnek, akár 1345-ben (az Arany-versben említett csodát ekkorra datálják) az 1095-ben elhunyt és 1192-ben szentté avatott király. Látható, hogy a kulturális emlé-
