Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 7-8. szám - ***: Tanyán élő értelmiségiek (Kriskó János beszélget Balanyi Zoltánnal, Lakó Andrással és Bérces Dórával)
99 szelek, melyik szél hoz vihart, melyiknél kell becsukni a spalettákat. Hogy ezeket átlásd és megértsd, az kell, hogy minden nap itt legyél, itt élj, és ne legyen az a kényelmi rendszer, ahol egy gombnyomással el tudod érni az optimális hőfokot, vagy bármi egyebet. És megértettem azt is, hogy ez az életforma a reményeimhez képest sokszoros mennyiségű munkával jár. A barátaim ezt értik meg a legnehezebben, hogy az időmet most már a teendőim, és nem a kedvteléseim szervezik. Nem tudok bemenni moziba például a palántázás vagy bármi más idénymunka kellős közepén. Ugyanígy nem tudok félórás telefonbeszélgetésekre sem időt szakítani, legfeljebb mosogatás közben, fülhallgatóval, mert a kezemnek közben is járnia kell. Rengeteget kell itt dolgoznom, amit nagyon szeretek. Van egy nehéz lelki alkatom, hogy engem ez boldogít, muszáj is ennyit dolgoznom. És ami a lelki békét illeti: most, a járványveszély idején szinte kapóra jött, hogy van, amit csináljak. Az emberek többsége abba bolondul bele, hogy nem tud mit kezdeni a rengeteg felszabadult idejével. Nekem ilyen gondjaim még sokáig nem lesznek. Ráadásul úgy érzem, hogy amit teszek, az végső soron hasznára van a világnak. És ugyan sokkal szerényebb ez az élet a korábbinál, de már megtanultam nemcsak nem szégyellni, de büszkének is lenni rá. Ami nem volt könnyű. Nem tudomásul venni, hogy a tágabb környezetben kissé buggyantnak is tartanak, kicsit le is vagy pukkanva, ez tényleg lehetne akár kínos vagy ciki is. De valójában nem nagyon érdekel. Számomra fontos, hogy így éljek, és a gyerekeknek, bár nem szeretik, és nem is tetszik nekik pillanatnyilag, remélem, hogy olyan fontos lenyomat lesz majd nekik 30-40 év múlva, mint amilyet én az apámtól kaptam gyerekkoromban. És azt remélem, ezt a hatást ők is megkapják. Ma ott tartunk, hogy mindketten városban akarnak majd élni, Luca Japánba akar menni, Janka pedig egy városi sorházas közegben képzeli el az életét. Grafikusok akarnak lenni, Luca meg egy kávéházban dolgozni, feltehetően tehát nem az én életformámat fogják választani. Az is tendenciaszerű, hogy aki tanyán nőtt fel, az törekszik a városba, mert elege lett az ottani körülményekből, a kapálásból meg a kukoricacímerezésből, a városi ember pedig vágyakozik a tanyasi élet után. Mert vár valamit, amit aztán vagy megkap, vagy nem. Én egyelőre megkapom. Az interjúkat Kriskó János készítette
