Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 7-8. szám - Szilágyi Zsolt: Alkalmazkodó mezőváros (A kecskeméti tanyák kialakulásának éghajlattörténeti kontextusa)
13 Szilágyi Zsolt Alkalmazkodó mezőváros A kecskeméti tanyák kialakulásának éghajlattörténeti kontextusa 1 A’ múnkás megyen a’ mezőre, / Széllyel néz az új legelöre / ’S egy szent indúlat fogja-el, / Ha a’ reményt nyújtó térségre / Néz, felsohajtván a’ kék Égre / Hál’adó szemeket emel H. Hubay Miklós, 1810 Évek óta foglalkoztat a kérdés: hogyan alakulhattak ki a Kecskemét környéki tanyák. Megnyugtató választ erre, és ezzel most aligha rontom el a várakozás élményét, nem tudok adni. Utólag, a szűkös források teremtette korlátok miatt, mégis úgy hiszem, meg kell ragadnunk minden olyan lehetséges értelmezési, jelentésadási folyamatot, ami közelebb vihet egy összetettebb kép kialakításához. Ebben további lehetőséget kínálnak azok az új természettudományos eredmények, amelyek az elmúlt két-három évtizedben halmozódtak fel, és amelyek másféle módon teszik lehetővé az ismert levéltári források értelmezését. A város múltjának történelmiesítése során eddig – érthető módon – főleg politikai, gazdasági vagy társadalmi körülményeket vettek figyelembe a szerzők. Most azonban, amikor a történeti földrajz, a környezettörténet egyre érzékelhetőbb formában játszik szerepet a nemzetközi, még inkább a transznacionális történetírásban, akkor kézenfekvő, hogy az említett kérdést éghajlattörténeti kontextusban is megpróbáljuk elhelyezni. Vajon milyen összefüggés ismerhető fel az éghajlatváltozás és a tanyák kialakulása, majd elterjedése között a 18–19. században Kecskemét vidékén? Éghajlatváltozás a II. évezred folyamán Geológiai és paleoklimatológiai kutatások bizonyítják, hogy a Föld éghajlata az elmúlt évmilliók során ciklikusan változott. Glaciálisok és interglaciálisok követték egymást. Az utolsó földtörténeti (Würm-, más néven Wisconsin-kori) eljegesedés nagyjából 12 ezer éve ért véget,2 ám az azóta tartó felmelegedés üteme, a források alapján, közel sem tekinthető egyenletesnek. A különféle jég-, pollen- vagy faévgyűrűminták elemzése ugyanis jól mutatja a kisebb-nagyobb visszahűlési periódusokat, amelyek közül a leghosszabb, egyben legismertebb időszak: a kis jégkorszak. A fogalmat az amerikai geológus, François Émile Matthes használta elsőnek 1939-ben – akkor még a maitól 1 A tanulmány jelen formában az MTA BTK Lendület Tíz Generáció Kutatócsoport keretében készült. 2 Cohen–Finney–Gibbard–Fan 2013: 200–201. A pleisztocén kor vége, amely egybeesik a Würm-kori eljegesedés végével, legújabb kronológiai meghatározás alapján 11 700 évvel ezelőtt, vagyis Kr. e. 9700 körül ért véget a Nemzetközi Rétegtani Bizottság hivatalos álláspontja szerint (International Commission on Stratigraphy).
